háború

30 év után találták meg a mocsárban

2023.08.05.

Már mindenki azt hitte, sosem kerül elő.

 

Pápua Új-Guineában járunk. Abban az országban, amely a világ legegzotikusabb vadonjainak ad otthont. Sokszínű ökoszisztémái között buja esőerdők, zord hegyvonulatok, vulkánok, szavannák és mocsarak találhatók. E vadregényes táj fölött repült az ausztrál légierő egyik helikoptere 1972-ben, amikor a legénység valami igazán hihetetlen dolgot pillantott meg a mélyben.

A krokodiloktól hemzsegő Agaiambo mocsár az a hely, amit az ember sietve elkerül, különös tekintettel a vidék gyilkos hüllőire. De ezek a katonák mégis egyre lejjebb ereszkedtek és a bátor manőverrel megoldottak egy rejtélyt, ami immáron 30 éve nem hagyta nyugodni a bennfenteseket.

Amit ezek a derék legények kiszúrtak a mocsárban, az az amerikai légierő Boeing B-17 Flying Fortress repülője volt.  Amit 1942-ben eltűntnek nyilvánítottak. Ez volt a Behemót. A legenda szerint nevét a Seattle Times újságírójának megjegyzése után kapta, aki az első tesztrepülés után, 1935-ben nemes egyszerűséggel ennyit mondott: "Ez egy repülő erőd".

A B-17-es története az 1930-as évek elejére nyúlik vissza. Rooseveltnek az amerikai hadsereg modernizálására tett erőfeszítései közé tartozott egy új generációs bombázógép megrendelése, amely nagy teher szállítására képes és távoli bázisokat tud kiszolgálni. A B-17-es prototípusa 1935-re lett kész, majd az évek során műszakilag továbbfejlesztették. A háború végéig több, mint 12 ezer teljesített szolgálatot.

A Behemót 1942 februárjában a japánok által megszállt Új-Britanniában (Pápua Új-Guineához tartozó Csendes-óceáni sziget) végrehajtott hajórajtaütés után bombázási küldetésen volt és japán vadászgépek elfogták. A repülőgép számos találatot szenvedett és Pápua Új-Guineában kényszerleszállást hajtott végre - nem a gép sérülései miatt, hanem mert kifogyott az üzemanyag.

Csodával határos módon a gép úgy szállt le, hogy a kilenc fős személyzet nem szenvedett súlyos sérüléseket. De a semmi közepén rekedtek, meg kellett küzdeniük a rendkívüli hőséggel és hat hétig segítség nélkül bolyongtak a szigeten. Mindannyian elkapták a maláriát, de szerencsére egy segítőkész bennszülött végül elvezette őket a falujába. A legénységet kezelték és miután felépültek, azonnal új szolgálatra küldték őket. Közben a lezuhant Flying Fortress feledésbe merült. Egészen 1972-ig.

Amikor az ausztrál katonák a helikopterükről meglátták a roncsot, leszálltak, hogy megvizsgálják és a gépet figyelemre méltóan jó állapotban találták. Bár a felületén nem kevesebb, mint 120 golyó ütötte lyukkal találták meg, a bombázó ágyúi még épek voltak és még mindig volt bennük lőszer. A pilótafülkében egy flaska volt, benne kávéval. Sőt, jelentések szerint még egy hamutartó is volt benne cigarettacsikkekkel.

 

A gép megmentésére egy csapatot szerveztek, amelynek tagjai között volt egy második világháborús veterán is. A bombázót a Csendes-óceáni Repülőmúzeumban állították ki.

A „Swamp Ghost”, vagyis a „Mocsári Szellem” névre keresztel bombázó ma már az egyetlen B-17-es, amely még mindig üzemképes.

Forrás és Fotók: warhistoryonline.com, greedyfinance.com

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....