BMW

35 éves a BMW Steyr-i motorüzeme

2014.07.03.

Az egykori osztrák kancellár, Dr. Bruno Kreisky által megtett első kapavágással 1979. júniusában egy sikertörténet vette kezdetét.

A BMW Steyr-i motorgyárát eredetileg évi 150 ezer motor gyártására tervezték, ehhez képest tavaly közel egymillió erőforrás hagyta el a futószalagot. Az ausztriai üzem a BMW Group legnagyobb motorgyára: 2013-ban minden második új BMW-t, illetve minden negyedik új MINI-t itt gyártott motor hajt.
Szintén itt található a magyar Dr. Anisits Ferenc nevével összeforrott, több mint 500 magasan képzett szakembert foglalkoztató BMW dízelfejlesztési központ is, amely az egész cégcsoport számára biztosítja az innovatív megoldásokat ezen a téren.


A BMW Group az alapítás óta öt és fél milliárd eurót fektetett be a Steyr-i telephelybe, legutóbb csak a dízelfejlesztő központban 90 millió eurónyi fejlesztést hajtottak végre a legmodernebb infrastruktúra megépítése céljából. A gyár nemcsak a BMW, de az osztrák gazdaság számára is nagyon fontos: a jelenleg 3700 főt foglalkoztató és további 200 munkatársat felvenni tervező cég tavalyi 3,4 milliárd eurós forgalmával az egyik legnagyobb ipari vállalat volt Ausztriában, így jelentősen hozzájárul az osztrák GDP-hez és a régió teljes foglalkoztatottságához.

A Szolnokon született Dr. Anisits Ferenc 1980-ban kezdett el dolgozni a felső-ausztriai dízelfejlesztő központ gyakorlatilag első vezetőjeként. A Magyarországról 1964-ben távozó szakember akkor már számos nyugat-európai nagyvállalatnál dolgozott különböző járművek dízelmotorjainak fejlesztésén. A csapatával fejlesztett első BMW dízelmotort 1983-ban mutatták be, 1994-ben pedig a BMW első négyhengeres dízelmotorja is elkészült, majd 1998-ban megjelent a négy- és hathengeres dízelmotorok új generációja. Utóbbi, első alkalommal common-rail közvetlen befecskendezéssel, 184 LE teljesítményével a világ legerősebb személyautó-dízelmotorja volt akkoriban.


Dr. Anisits Ferenc

– Az eddig közel 6 millió dízelmotor, amit eddig különböző d jelzésű BMW modellekbe építettek be, a 35 éves, folyamatos innovációs siker bizonyítéka. Az általunk kifejlesztett dízelmotorok a nemzetközi összehasonlításban többször elnyerték az Év motorja címet, és új, egyre növekvő vásárlói csoportot hódítottak meg a BMW-nek – mondta az évforduló kapcsán Dr. Anisits.

Dr. Anisits Ferenc több mint húsz évig irányította és formálta a technológiai fejlesztést, illetve a csapatépítést a dízelfejlesztő központban, amely 2002-ben elnyerte az „Év legjobb BMW csapata“ kitüntetést a cég fő tulajdonosai által alapított Quandt Alapítványtól. A magyar mérnököt Steyr városa kitüntette a helyi ipar fejlesztésében végzett eredményeiért, Szolnok pedig díszpolgárává avatta. Dr. Anisits ugyanakkor az eddigi legnagyobb kitüntetésének az Ernst Blickle tudományos díjat tartja, amit 1995-ben kapott meg, eddig egyedüli magyarként.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.18
Az európai autóipar egyszerre került technológiai, piaci és geopolitikai....
2026.05.18
A Ford ma bemutatta európai jövőjére vonatkozó lendületes új jövőképét az európai márkakereskedők....
2026.05.18
A Mercedes-Benz Trucks új szintre emeli a fenntartható járműgyártást: a vállalat bemutatta, hogyan....
2026.05.18
A JAECOO 7 az európai SUV-szegmens egyik legfigyelemreméltóbb új szereplője. Az eddig elérhető....
2026.05.18
A Honda három tervezett elektromos autó modelljének eltörléséből eredő 15,8 milliárd dolláros....
2026.05.18
Újabb mérföldkőhöz ért a CATL debreceni beruházása: május 6-án megkezdődött az akkumulátormodulok....
2026.05.18
A mára a külöböző részben vagy teljesen elektromos meghajtások mellett a járműbiztonsági....
2026.05.18
Harmadik alkalommal rendezi meg a PwC Magyarország a Debrecen Business Forumot, amely az elmúlt....
2026.05.18
Elektromos légi taxi száll fel a JFK repülőtérről, közel 320 km/órás sebességgel átrepül a város....
2026.05.18
Hatodik TCR-győzelmét aratta a 24 óráson Hyundai Motorsport.   ..