repülés

44 százalékkal több utas a Debrecen Airporton

2017.11.08.

Minden idők legerősebb októberi utasforgalmát érte el a Debrecen Airport. 2017. októberében, a tavalyi év októberéhez képest 44%-kal többen, mintegy 27 ezer 110 légi utas vette igénybe Magyarország második legforgalmasabb repülőterét.  

- A Debrecen Airport az első tíz havi utasforgalmát a javuló kihasználtságot mutató menetrend szerinti járatok mellett a különösen élénk nyári charterforgalomnak köszönhetjük. Az év utolsó 2 hónapját tekintve is optimisták vagyunk, hiszen az előfoglalási trendek folyamatosan javulnak és a kereslet is stabil. Március végétől kezdve már összesen hét európai és izraeli régióval van közvetlen menetrend szerinti összeköttetése Debrecennek. 2017-ben még jelentősebb turistaforgalmat prognosztizálunk Debrecenben ill. a kelet-magyarországi régiókban és a határokon túl is. További növekedést várunk az érkező külföldi turisták által eltöltött vendégéjszakák számában ill. a régió szállodáinak kihasználtságánál is - írják.



A repülőtér által generált turistaforgalom jelentősen hozzájárul a 2017-es IFA és ÁFA bevételekhez ill. új munkahelyeket teremtett az idegenforgalmi szektorban és növeli a régió vállalatainak és vállalkozásainak az összeköttetést a piacok és az anya- és leányvállalatai között.

2017. december 18-án indul az új Wizz Air Moszkva járat, amellyel 8-ra bővül a menetrend szerinti járatok száma a Debrecen Airportról és a szomszédos országok régionális repülőterei közül egyedül Debrecenből lesz közvetlen légi összeköttetés az orosz fővárosba.

Az őszi és téli hónapokban a kultúrára, vallási turizmusra és városi vakációra szomjazók, Nyugat-Európa és Izrael nagyvárosait kereshetik fel közvetlen járatokkal ill. a hálózati partner-légitársaságunkkal a Lufthansával Európa legjobb repülőterén, a müncheni repülőtéren keresztül egyetlen átszállással szinte minden német városba, Európa szinte összes fővárosába és öt kontinens, több mint száz úti céljára utazhatnak el a Debrecen Airportról hetente akár háromszor is.



A Debrecen Airport Magyarország második legnagyobb, schengeni kritériumoknak is megfelelő repülőterét 2016-ban több mint 284 000 utas kereste fel. 2017. végére több mint 310 000-es utasforgalmat szeretne elérni a Wizz Air bázisnak illetve Lufthansa City Line menetrend szerinti és az erős nyári charter forgalomnak köszönhetően. A repülőteret üzemeltető Xanga Cégcsoport és Debrecen Város Önkormányzata is elkötelezett, hogy minél több charter és menetrend szerinti járat valamint cargo járat is üzemeljen a Debrecen Airportról és ennek érdekében, aktív tárgyalásokat folytat számos nemzetközi légitársasággal természetesen az egyéni utasok és üzleti utazók reális igényeit szem előtt tartva. A repülőtér katalizátor szerepe a régió turizmusában valamint Kelet-Magyarország gazdasági fejlődésében megkérdőjelezhetetlen.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....