5 tengelyen-biztos kézzel

5 tengelyen-biztos kézzel: szombaton döntő

2021.09.21.

Egy év kimaradás után ismét az „5 tengelyen-biztos kézzel!” versenyjármű kormánya mögé ülve vehetett részt az elődöntőn az a 30 tehergépjármű-vezető, aki az online előselejtezőből továbbjutott. A két évvel ezelőtti előfutamhoz képest új versenyélmény fogadta a versenyzőket, és ez új kihívásokat is tartogatott számukra!

Szeptember 11-én (szombaton) és 12-én (vasárnap) 15-15 tehergépjármű-vezető mutatta meg szakmai felkészültséget egyaránt elméletben, közúti forgalomban és technikai szempontból. Az elődöntő három állomásból állt, amelyek között kiscsoportokban váltották egymást a versenyzők forgószínpad-szerűen.

Az előző évektől eltérően idén a 20 GKI-kérdésből álló tesztet számítógépeken és steril környezetben tölthették ki, mint a hivatalos GKI-vizsgán. A tesztkérdések megválaszolására 20 perc állt rendelkezésükre. Az elméleti felkészültség idén még nagyobb figyelmet kap, ugyanis az írásbeli teszt a verseny összpontszámának 25%-át adja a korábbi 12%-hoz képest.

Az elődöntő legújabb kihívása az Eco drive feladat volt, amelyet közúti forgalomban kellett teljesíteniük a versenyzőknek. A versenyjárművet az instruktor felügyeletében a kijelölt útvonalon kellett manőverezniük a legjobb vezetési teljesítménnyel és a közlekedési szabályok betartásával.

A versenyzőkre további 7 ügyességi feladat várt, amelyek nagyfokú türelmet, kitartást és kreativitást is igényeltek. A teljes beszámoló a döntőbe jutott 10 versenyzőről és az elődöntő két csoportjának eredményeiről itt olvasható el.

A magyar és a külföldi közutakon történő biztonságos közlekedés mindenkinek a felelőssége.

Látogasson ki családjával együtt az ország egyedülálló közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai versenyének döntőjére és az ingyenes családi napra.

Találkozzunk szeptember 25-én (szombat) a zsámbéki drivingcamp Hungary tanpályáján!

Az ingyenes közlekedésbiztonsági családi nap számos interaktív és szórakoztató programmal várja a kilátogatókat. Bővebb információk >>>

A családi nap ingyenes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött >>>

Érkezz barátaiddal együtt, igazolj vissza a Facebook eseményre >>>

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!


 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....
2026.08.15
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.15
Bemutatkozott a Ferrari CZ26, a maranellói gyártó Special Projects program keretében készült új,....
2026.08.15
Az elmúlt hétvégén a burgenlandi tartományi közlekedési osztályok célzott közlekedésrendészeti....
2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....