Volvo Cars

50%-ban elektromos Volvók 2025-re

2018.05.12.

A svéd luxusautó-gyártó bejelentette, hogy eladott autóinak a fele elektrifikált lesz 2025-re. Az ezt megelőzően, még 2017-ben tett kijelentésének megfelelően 2019-től pedig minden modelljéből lesz hibrid, plug-in hibrid vagy tisztán elektromos változat.

A Volvo kiemelten koncentrál a kínai piacra, ahol tavaly először lépte át eladásaiban a 100 ezres álomhatárt (+14%). Kína elektromos mobilitása a Volvo jövője, hiszen a középosztály életszínvonalának emelkedésével, valamint a SUV-ok piacán prognosztizált, ötéves viszonylatbeli komoly bővüléssel jó esélyei vannak a gyártónak az eladások növelésére. 

2025-re évi 7 millióra hízik az egy évben forgalomba helyezett autók száma Kínában. A kormány törekvéseinek megfelelően pedig előnyben lesznek a hibrid és elektromos autók, amelyek az eladások mintegy egyötödét teszik majd ki várhatóan. A Volvo nagy célokat tűzött ki magának a keleti térségben az elektromos autókkal, így nem csoda, hogy a máris nagyon népszerű XC40 SUV mellett az XC60-hoz, az XC90-hez és az S90-hez is kínálja/kínálja majd díjnyertes hibrid erőforrását.

A Volvo Car Groupról

A Volvo 1927-ben született meg. Mára az egyik legismertebb és legnagyobb elismerésnek örvendő márkának számít a világban. 2017-ben 571 577 modellje kelt el nagyjából 100 országban. A Volvo Cars-t 1999-ben az amerikai Ford Motor Company, majd 2010-ben a kínai Geely Holding vásárolta meg.

A 2017-es decemberi adatok alapján a Volvónak majdnem 38 ezer alkalmazottja van világszerte.

A Volvo Cars központi irodája, termékfejlesztő részlege, marketing és adminisztrációs osztálya Göteborgban, Svédországban található. A kínai központ Sanghajba került. A gyártás Göteborgban, Gentben, Chengduban és Daqingban zajlik, míg a motorokat Skövdében és Zhangjiakou-ban, a karosszéria elemeket pedig Olofströmban állítják elő.

Forrás: 
media.volvocars.com

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.29
Az európai vállalatok számára az elmúlt években alapvetően megváltozott az autóflották....
2026.06.29
Alexander Wehr lesz a BMW Group közép- és délkelet-európai divíziójának új elnök-vezérigazgatója. ..
2026.06.29
Sorozatban ötödször diadalmaskodott Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén a győri....
2026.06.29
Joost Kesselst nevezték ki a SEAT & CUPRA fejlesztési igazgatójává 2026. augusztus 1-jei....
2026.06.29
Még idei évben piacra kerül a Geely által a tavalyi Shanghai Autószalonon bemutatott Galaxy Cruiser....
2026.06.29
 A szerencsén, valamint a rendőrök fegyelmezett és összehangolt munkáján múlt, hogy a több mint....
2026.06.29
Az idei Goodwood Festival of Speed témája a „The Rivals – Epic Racing Duels” (Riválisok – Legendás....
2026.06.29
No, meg nagyobb akkumulátort és gyorsabb töltési sebességet, arról nem is beszélve, hogy már....
2026.06.28
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Mint a mesében. ..
2026.06.28
Miközben a világ az akkumulátorokért és a ritkaföldfémekért folyó versenyt figyeli, az autóiparban....