Nigel Ernest James Mansell az Upton-upon-Severn városkában született, gyerekkorát Birminghamben töltötte. Hétévesen már volán mögé ült, s mikor két évvel később látta Jim Clark győzelmét a Forma-1-es Brit Nagydíjon, elhatározta, hogy a legendás skót pilóta nyomdokaiba lép.

Versenyzői pályafutását egy barkácsolt, fűnyíró-motor hajtotta gokartban tízévesen kezdte. A Forma-1-be vezető úton végigjárta a ranglétrát: mérnöki állását otthagyva, ingóságait pénzzé téve benevezett a Formula Ford bajnokságba, amelyet 1977-ben úgy nyert meg, hogy az első versenyen nyaktörést szenvedett és majdnem megbénult. Orvosai fél év pihenőt írtak elő és örökre eltiltották a vezetéstől, de ő meglépett a kórházból és folytatta az idényt. A Forma-3-ba kerüléshez már házát is el kellett adnia, de első autójának motorja nem volt versenyképes, ezért 1979-ben csapatot váltott. Már túl volt első futamgyőzelmén, amikor újabb baleset érte, csigolyatöréssel került kórházba. Röviddel ezután tesztvezetésre invitálta a Lotus istálló, ahol fájdalomcsillapítókkal teletömve is jól teljesített, s tesztpilótának szerződtették.

Teljesítménye felkeltette a Lotus főnöke, Colin Chapman figyelmét, aki 1980-ban három versenyen is bizalmat szavazott neki. Mansell pechszériája most is folytatódott, első versenyén, az Osztrák Nagydíjon a pilótafülkébe szivárgott üzemanyag miatt égési sérüléseket szenvedett, a másodikat motorhiba miatt feladta, a harmadikon egy baleset miatt nem jutott túl az időmérőn. A következő szezonban aztán a csapat első számú versenyzője, Mario Andreotti távozása után ő ülhetett be annak versenyautójába.

Első teljes idényében 14 futamon indult és a nem túl acélos kocsival összetettben a 14. lett. Az 1982-es szezonban egy jelentős összegért el akart indulni a Le Mans-i 24 órás versenyen, de Chapman inkább kifizette neki a pénzt és két évre szóló szerződést is kötött vele. A Lotus második számú versenyzőjeként háromszor állhatott dobogóra, s mindenki felfigyelt, amikor az esős monacói futamon bravúrosan előzte meg Alain Prostot.

A Lotus 1985-ben leigazolta Ayrton Sennát, Mansell pedig a Williamsnél folytatta, Keke Rosberg csapattársaként. A hetedik verseny, a Francia Nagydíj szabadedzésén akaratán kívül megdöntötte a Forma-1 legnagyobb sebességű balesetének rekordját: 322 kilométeres sebességgel csapódott a korlátnak, de "csak" agyrázkódást szenvedett. A szezon végére megtalálta a győzelem receptjét, az utolsó három nagydíjból kettőt ő nyert meg.

1986-ban a kétszeres világbajnok Nelson Piquet lett csapattársa, akivel nem volt épp felhőtlen a viszonya. A két pilóta vetélkedéséből a nevető harmadik Alain Prost húzott hasznot, aki az utolsó futamon lett világbajnok. Ehhez kellett Mansell szokásos balszerencséje is: a pontversenyben vezető brit kocsijával 300 kilométeres sebességnél defektet kapott és kiesett. 1987-ben hat győzelmet aratott, de az utolsó előtti futamon súlyos balesetet szenvedett, és a csapattárs Piquet megszerezhette harmadik vb-címét. Az 1988-as évadban a Williamsnek nem volt versenyképes motorja, Mansell a pontversenyben a kiábrándító 9. helyen végzett, nem csoda, hogy két kézzel kapott a Ferrari ajánlata után: ő volt az utolsó pilóta, akit a legendás Enzo Ferrari szerződtetett.

Az 1989-es szezonban három futamot nyert meg és háromszor indulhatott az első rajtkockából, összetettben a negyedik lett. Autója 1990-re sem lett jobb, viszonya mélypontra süllyedt csapattársával, Alain Prosttal, és a szezon végén bejelentette visszavonulását. Frank Williams unszolására mégis meggondolta magát, s a brit istálló kocsijában 1991-ben a kezdeti nehézségek után sorozatban négy futamot nyert meg, az összetettben Senna mögött második lett. Utolsó esélye az áhított világbajnoki címre 1992-ben mutatkozott, és ezzel végre élni is tudott. A szezont zsinórban öt győzelemmel kezdte, címét drámai, kerékcserékkel és előzésekkel dúsított versenyen éppen a Hungaroringen szerzett második helyével biztosította be. A pályát a futam végén elözönlötték a brit szurkolók, a dobogón pedig egymást átölelve állt a futamgyőztes Senna és a friss világbajnok Mansell.

A következő évben már az amerikai IndyCar versenysorozatban indult és újoncként bajnok lett, ő az egyetlen brit versenyző, aki megnyerte mind a két nagy bajnokságot. 1994-ben a Williams színeiben ismét elindult a Forma-1 szezon utolsó négy futamán és az Ausztrál Nagydíjat pole pozícióból megnyerte, a következő évben még kétszer ült be McLaren autóba, de nem ért el helyezést.

Egyetlen pilóta sem küzdött jobban azért, hogy bekerüljön a Forma-1-be, és kevesen küzdöttek keményebben, amikor odaértek. A rendkívül elszánt, agresszív és merész Mansell különösen az előzésekkel kápráztatta el a közönséget. A Forma-1-ben 15 szezon alatt 187 versenyen indult, 31 versenyen győzött, 32 pole pozíciót szerzett, 59-szer állt a dobogón, 30 alkalommal futotta a leggyorsabb kört. A győzelmeket tekintve Lewis Hamilton után ő a legsikeresebb brit pilóta. Nevéhez fűződik az egy szezonban elért legtöbb pole pozíció, az egy szezonban pole pozícióból elért legtöbb győzelem, s a legtöbb, szám szerint 13 Forma-1 szezon a világbajnoki cím előtt.

Visszavonulása után üzleti vállalkozásokba fogott, 2001-ben a Minardi felkérésére részt vett az első és egyetlen kétüléses Forma-1-es autókkal rendezett versenyén. Nagy-Britanniában 1986-ban és 1992-ben is az év sportszemélyisége lett, 2005-ben bekerült a Nemzetközi Motorsport Hírességek Csarnokába, 2015 óta nevét viseli a mexikóvárosi versenypálya 17-es kanyarja, a Hungaroring 4-es kanyarját is Mansell-kanyarnak hívja a szakzsargon.

képek: Wikipedia Commons, Williams F1, twm1340, Stuart Seeger from College Station, Texas, USA

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!