2035

7,5 millió forintos bírság, ha öt éven belül nem vált elektromos autóra!

2024.12.04.

Ez kimeríti a „túlzás”, a "fenyegetés" és a "kényszerítés" fogalmát.

Már a csapból is jó ideje az folyik, hogy Európában 2035-től nem lehet újonnan forgalomba helyezni belső égésű benzin-, illetve dízelmotorral szerelt autót. Egy ágazat túléléséről és milliók munkahelyéről van szó, mégis, sokan fel sem kapják a fejüket, ha többezres elbocsátásokról olvasnak. Talán azért van ez így, mert a napi hírfolyamban már nehéz az ingerküszöböt elérni szokványos rémtörténetekkel. Mégis, olykor van olyan döntés, melyre nem lehet nem felfigyelni. Egy ilyen hír érkezett az Egyesült Királyságból.

Nagy-Britannia az az eminens ország, amely a benzin- és a dízelüzemű autók értékesítésének dátumát előrehozta. Nem is kevéssel, kereken 5 évvel. A nagyobb rugalmasságra irányuló felhívások ellenére a kormány ragaszkodik a 2030-as dátumhoz.

Pedig az új típusú mobilitás lassú ütemben halad. Az elektromos autók értékesítése ugyan októberben elérte a piac 20,7%-át, de 2024 első tíz hónapjában az elektromos járművek összeladása csak 18,1% volt, ami jóval a 22%-os cél alatt van. És hol van ez még a 100%-tól?

Az autóipar ösztönzőket kér az átmenet támogatására, például ÁFA-csökkentést és a töltőállomások villamosenergia-költségeinek csökkentését. Az ágazat egyre növekvő aggodalmakat tapasztal és a 2030-as időkorlát növeli a piaci nyomást.

De szorongatják a lakosokat is, túlzó büntetéseket helyezve kilátásba. Azok, akik 2030-ban is belsőégésű autókkal közlekednek majd és nem váltanak elektromos verzióra, súlyos bírságokkal számolhatnak: a büntetés elérheti a 15 ezer fontot, ami 7,5 millió forintnak felel meg.

Márpedig a gyártók állítják, hogy állami támogatás nélkül nem tudnak további kedvezményeket biztosítani a vásárlóknak és ez veszélyezteti a célkitűzések megvalósítását, a piacot és a foglalkoztatást. Az autóipar szereplői figyelmeztetnek: megfelelő fellépés nélkül a 2030-ra kitűzött zéró emisszió elérése lehetetlen kihívás, amely súlyos következményekkel jár a gyártókra és a munkavállalókra egyaránt.

Forrás: autoappassionati.it, it.motor1.com

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
Az új Skyline-t például 26 hónap alatt fejlesztették ki a semmiből, miután tanulmányozták, hogy....
2026.08.16
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.16
Néhány évvel ezelőtt még Németországból érkeztek a Volkswagen legfontosabb fejlesztései Kínába, ma....
2026.08.16
Nem tudni, hogy pontosan mi vezetett a balesethez, csak találgatni tudnánk – bár a látottak alapján....
2026.08.16
Feloldották a pályazárat az M3-as autópálya 139-es jelű Mezőkeresztes csomópontjában, a forgalom....
2026.08.16
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok....
2026.08.16
Mostantól akár egy műszaki áruházban is rátalálhatunk a következő új autónkra. A Geely modelljei a....
2026.08.16
Sok autóst zavarja, amikor egy kerékpáros nem az út szélén teker. Pedig számos esetben így....
2026.08.16
Tizenkét ember meghalt és legalább tízen súlyosan megsérültek az M3-as autópályán történt....
2026.08.16
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt....