útfelújítási program

800 millió forintos forrást nyert Pécs közlekedési fejlesztésre

2016.12.28.

Mintegy 800 millió forintot nyert Pécs a város kelet-nyugati irányú közösségi közlekedési tengelyének megvalósítására - tájékoztatta a baranyai megyeszékhely önkormányzata szerdán az MTI-t.

A közleményben a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) finanszírozott projekt céljáról azt írták: az átfogó fejlesztés a kerékpáros és a helyi autóbuszos közlekedés a pécsi belvároson keresztüli "gyors, biztonságos és vonzó" átjutását biztosítja majd.     

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) az MTI-nek elmondta, hogy gyorsabbá kívánják tenni a közlekedést a belváros és az Egyetemváros településrészek között. A beruházás tervezett elemei között említette a Szigeti út és a Tüzér utca kereszteződésében új körforgalom kialakítását, illetve onnan - a Hungária utcán keresztül - a Kórház térig tartó szakaszon új kerékpárutak építését és autóbusz-folyosó létesítését.     

A városvezető kitért arra is, hogy a 759 millió forintos projekt egyelőre tervezési fázisban van. A 2017 tavaszára, nyár elejére időzített kivitelezést átfogó társadalmi egyeztetés is megelőzi majd - tette hozzá.     

A baranyai megyeszékhely tavasszal indította el a kerékpárhálózat bővítését, a közösségi közlekedési fejlesztését, valamint az úthálózat gazdasági szempontok szerinti modernizációját célzó programját - idézte fel a polgármester.     

A beruházásnak köszönhetően jelentősen csökken a belváros átmenő forgalma és környezeti terhelése - áll a közleményben, amely a további célok között említette még a városközpont behajtási és parkolási rendszerének dinamikusabbá, hatékonyabbá tételét.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....