troli

85 éves a fővárosi trolibusz-közlekedés, vasárnap ünnepel a BKV

2018.12.15.

1933. december 16-án indult el Budapesten a trolibusz-közlekedés, ami azóta is szerves része a fővárosi közösségi közlekedésnek. 2018. december 16-án vasárnap ünnepi programmal készül a BKV.

December 16-án, vasárnap ünnepi rendezvényt tart a BKV a III. kerületi Bécsi út / Vörösvári út végállomáson. 1933. december 16-án az óbudai Bécsi út – Óbudai temető között nyílt meg a főváros első trolibusz viszonylata, amely a 7-es jelzést kapta. Az évforduló alkalmából N7 jelzéssel emlékjárat közlekedik - ezt a szakaszt is magában foglalva - a Bécsi út / Vörösvári út és az Óbudai autóbuszgarázs között, a 160-as autóbusz megállóhelyeit érintve. Az emlékjáraton egy Solaris Skoda Trollino 12 típusú trolibusz, valamint egy elektromos és egy hibrid üzemű autóbusz is szolgálatot teljesít majd, melyek mindegyike normál díjszabás mellett vehető igénybe.

A program 10 órakor kezdődik, az első troli elindulásának tiszteletére állított emléktáblánál Szedlmajer László, a BKV autóbusz és trolibusz üzemeltetési vezérigazgató-helyettes koszorút helyez el.

A Bécsi út / Vörösvári út végállomáson, a volt Óbudai Kocsiszín előtti területen pedig nosztalgiajárművekkel találkozhatnak az érdeklődők. A nosztalgiakedvelők megtekinthetnek egy Ikarus 60T trolibuszt, a heti nosztalgiaközlekedés „sztárját”, a ZIU9-est, valamint egy Ikarus 280T GVM típusú kocsit is.

A rendezvény megtekintésére és az emlékjáraton való utazásra december 16-án, vasárnap 10 és 16 óra között lesz lehetőség.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.26
A gyorsaságimotoros-világbajnokság (MotoGP) szervezői hivatalosan nyilvánosságra hozták a 2027-es....
2026.09.26
És mi köze ennek a Kékfényhez?   ..
2026.09.26
Több jármű ütközött az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán Szárligetnél, a baleset....
2026.09.26
Kétszáz új gyalogos-átkelőhellyel, számos akadálymentes villamosmegállóval és járdával, valamint....
2026.09.26
Az amerikai iskolák környékén a tanév első heteiben reggelente sokkal többen nyomkodták a....
2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....