Lynk & Co

Hamarosan Lynk & Co-kat is kapni majd a Volvo kereskedésekben

2026.09.25.

A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk & Co márkánál is.

Emlékszünk még egyáltalán a Lynk & Co márkára? Még a Túraautó Világbajnokságon is aktívan részt vettek/vesznek, hogy korán, még a legtöbb kínai gyártó betörése előtt megvessék a lábukat az európai piacokon, mint egy fiatalos, sportos, ezáltal autóit csak lízing konstrukcióban megvásárolható márka. Ugyanakkor sosem tudott kilépni a Volvo árnyékából, az európai ügyfelek nem értették a kínai fél-prémium felfogást, az anyacég Geely megjelenésével pedig úgy tűnt, hogy végleg elbúcsúzunk a márkától. Nos, ennek némileg ellent mond, hogy a legfrissebb hírek szerint a Lynk & Co európai forgalmazásárt és reklám tevékenységéért mostantól a Volvo felelhet majd.

Ez azt is jelenti, hogy a Volvo kereskedésekben ezentúl Lynk & Co modelleket is vásárolhatunk majd nagyon rövid időn belül és minden bizonnyal erre a sorsra jut majd a Geely Auto konszern prémium márkája, a Zeekr is, amiknek ráadásul európai Volvo gyárakba mozgathatják az összeszerelését hamarosan. Nem változik ugyanakkor a Lynk & Co tulajdonosi köre: a termék dizájnért, a kutatás-fejlesztésért, a helyi homologizációért és úgy általában a márka stratégiáért továbbra is a Geely felel majd, a Volvo csupán az európai piaci tevékenységekért felelne.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....
2026.09.25
A Geely újabb hatékony tisztán elektromos hajtásláncot leplezett le, amely hamarosan a gyártó új....
2026.09.25
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában: rendőri ellenőrzéskor már a motorkerékpár utasát is....