Bosch

90 éves az irányjelző

2018.01.14.

1927 és 1928 fordulóján döntött a Bosch akkori vezetése az „új” irányjelző készülék kifejlesztése és gyártása mellett.

A Bosch első irányjelzője 1928-ból

Nyilván ritkán gondolunk bele, milyen balesetveszélyes lenne manapság a közlekedés az autókra szerelt irányjelzők nélkül. Az „indexlámpa” 90 éves évfordulója kapcsán viszont érdemes elmélyedni eme alapvető kellék hasznosságában. Habár az irányjelző készülék egyáltalán nem fiatal, ám korántsem egyidős az automobillal. Kezdetben ugyanis a motoros hajtású járműveket csupán egy szűk réteg úri hóbortjának tekintették, és nem a lovas kocsikat kiváltó közlekedési eszköznek. Még az 1900-as évek első évtizede is e felfogás szellemében telt, és csak körülbelül 1910 után kezdtek szélesebb körben elfogadottá válni a motoros járművek az utakon. Ekkorra jelentek meg olyan megbízható, strapabíró automobilok, amelyek használatukat tekintve is valóban versenyre kelhettek a ló vontatta járművekkel.

Hatalmas fejlődést élt át az autóipar a két világháború közötti időszakban. A közúti motoros járművek száma ugrásszerűen megnőtt Európában és Észak-Amerikában az 1920-as és 1930-as években. Ennek eredményeként néhol egyre élhetetlenebbé vált a közlekedés – például a szabályok hiánya miatt. Idővel aztán megjelentek a helyzetet normalizáló szabályozások, s az autók valóban az emberek életét könnyítő eszközökké váltak. Németországban például úgy szólt a jogszabály, hogy a vezetőnek függőlegesen feltartott kézzel, időben jeleznie kell megállási szándékát. Hasonlóképpen, az irányváltásnak megfelelő irányba vízszintesen kitartott kézzel kellett jelezni a kanyarodási, megfordulási szándékot. Ugyanakkor mechanikus eszközt is engedélyeztek a fentiek jelzésére.

Minden járműkategóriához kínált irányjelzőt a Bosch 1936-ban, kicsitől a nagyig, tehát a haszonjárműveket is beleértve

A fentiek eredményeként már az 1920-as évek elején megjelentek különböző irányjelző készülékek. Ezt követően kissé eltérő nézőpontot képviselve kezdett az irányjelző kifejlesztésébe a Bosch. Mérnökeink ugyanis akkor úgy gondolták, hogy még hatásosabb az irányjelzés az „eredeti” emberi karjelzéshez hasonló eszközzel, amely megjelenésében is „változtat az autó vonalvezetésén”. Ezért terveztek olyan irányjelzőket, amelyek a fordulás irányát jelző világításon túl, egy kiugró rúddal is mutatta, hogy merre kanyarodik majd a jármű. Az elektromágnessel működtetett, és a maiakhoz hasonlóan az utastérből kezelhető eszköz mindemellett fényjelzést is adott. Így sötétben is jól láthatták a forgalom résztvevői a vakításmentesen felvillanó fényt.

Az 1950-es évektől a német, illetve az európai jogszabályok is minden autóra sárgán villogó irányjelzőt írtak elő. 1961-ig a régebbi járművek tulajdonosainak is az ilyen új fajtájúra kellett cserélniük irányjelzőiket. A Bosch jellegzetes karos megoldása tehát eltűnt az utakról, ugyanakkor már 1949-ben piacra dobtuk a manapság is megszokott, „csak sárgán villogó” kivitelt. Mindeközben továbbra is rendhagyónak számított, hogy a Bosch ebből szintén az autó minden sarkára kínált egyet-egyet. Az pedig már csupán korunk iróniája, hogy a mai, a visszapillantó tükör házába épített villogók használat közben ügyesen idézik a Bosch karos irányjelzőit.

Bár akkoriban még sokan nem így gondolták, a Bosch szakemberei előre és hátulra egyaránt szükségesnek látták irányjelzőt szerelni az autókra

Persze az irányjelzők fejlődése később sem állt meg, különböző fejlődési irányokat fedezhetünk fel a világ különböző szegleteiben, a trendek azonban napjainkban már egy irányban mutatnak. A technológia fejlődésével egyre jobban észrevehetővé vált az irányjelző. A járművek négy sarkára helyezett irányjelzők mellett megjelentek az első sárvédőbe integrált megoldások, a LED-technológia fejlődésével pedig új időszak kezdődött. A látványos és a formatervezők számára is több lehetőséget kínáló megoldások élettartama gyakorlatilag megegyezik a jármű élettartamával. A legújabb generáció pedig már a fényforrások felvillanásának sorrendjével is jelzi a járművezető szándékát. Persze csak akkor, ha az használja a 90 éves rendszert…

 

Az oldal fő támogatója

 

2020.07.11
Fennállása eddigi legeredményesebb júniusi értékesítési eredményét könyvelhette el idén a BMW....
2020.07.11
A gyorsaság nem boszorkányság, szól a mondás – de nagyon drága. Érdekes eltűnődni rajta, hogy....
2020.07.11
A GTI GTC nevű túraautó az Africa’s Global Touring Car bajnokságban vesz majd részt. ..
2020.07.11
Ivailo Cvetkov Bulgáriából küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2020.07.11
A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es....
2020.07.11
Iveco gyártmányú gázüzemű autóbuszt tesztel a Volánbusz Zalaegerszegen a Danube Truck Magyarország....
2020.07.11
A győri rendőrök elfogtak egy fiatal járművezetőt, aki az egyik belvárosi körforgalomban....
2020.07.11
Elkészült a 4-es számú főúton a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. termináljához vezető új,....
2020.07.11
Amikor nálam járt a Peugeot 208, még nem tudtam, hogy hamarosan megválasztják Európa Év Autójának.....
2020.07.11
A hálózatról tölthető BMW és MINI modellekből az előző év első hat havi teljesítményéhez képest 3,4....