Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai

Advent első vasárnapja: óvatosan a gyertyákkal!

2023.12.03.

Idén december 3-ára esik advent első vasárnapja. Ekkor gyújtjuk meg az első gyertyát, de az ünnepi várakozásban ügyeljünk a tűzbiztonságra is. 

Az advent a keresztény kultúrkörben a karácsony előtti várakozást, lelki felkészülést jelenti Krisztus születésére. Az elnevezés az „adventus Domini” latin kifejezésből származik, ami azt jelenti: az Úr érkezése. 

Az advent gyökerei egészen a 4-5 századig nyúlnak vissza; hossza kezdetben hathetes volt, Szent Márton napjától (november 11.) december 24-ig tartott. Később, a 6. századra már a mai, négyhetes formájában, azaz karácsony előtt négy vasárnappal kezdték megtartani. 

De mikor is kezdődik pontosan az advent? Mozgó ünnep a naptárban, ezért advent első vasárnapja legkorábban november 27-ére, legkésőbb december 3-ára eshet. Szent András napjához, azaz november 30-ához legközelebb eső vasárnapon kezdődik – ez advent első vasárnapja –, és négy héten keresztül, szentestéig tart. 

Ég az első gyertya az adventi koszorún

A legegyszerűbben úgy lehet kiszámolni, ha megkeressük a karácsony első napja előtti negyedik vasárnapot. Idén december 3-ára esik advent első vasárnapja, ekkor kell meggyújtani az első gyertyát. Érdekesség, hogy így a négyhetes adventi időszak vége december 24-ére, azaz szentestére esik, vagyis aznap gyújtjuk meg a negyedik, utolsó gyertyát. Idén ez kicsit furcsa lehet, de ne feledd, hogy szenteste még nem karácsony, az csak másnap, december 25-én kezdődik. 

Az adventi koszorú

Bár maga az advent több mint ezeréves múltra tekint vissza, az adventi koszorú hagyománya csak a 19. században alakult ki. Az első adventi koszorút Johann Heinrich von Wichern evangélikus lelkész készítette az általa alapított árvaház gyerekeinek, hogy szemléltesse a karácsonyváró időszakot. 

1839-ben 24 gyertyát erősített egy nagy, fából készült kocsikerékre, amelyet örökzöld ágakkal díszített. Mivel abban az évben 24 napos volt az advent, négy vastag, fehér gyertya jelképezte a vasárnapokat, húsz kicsi piros pedig a hétköznapokat. 

Az adventi koszorú készítése ezután kezdett terjedni, de katolikus körökben csak az 1930-as évektől vált igazán népszerűvé leegyszerűsített formában, amikor már csak a vasárnapokat szimbolizáló négy gyertya került a koszorúra.

Figyeljünk a gyertyákra!

Bár az adventi koszorú a karácsony előtti időszak legfontosabb jelképe, az égő gyertyák tűzveszélyesek, ezért néhány dologra oda kell figyelni. Sajnos minden évben ötven-hatvan otthonban csapnak fel a lángok adventi koszorú miatt.

A tűzoltók azt tanácsolják, hogy az adventi koszorút célszerű tűzálló tálra tenni, és semmilyen éghető anyag ne legyen a közelében. Ne tegyük az ablakba, mert ott lángra kaphat a függöny, és keressük olyan helyet a koszorúnak, ahol a gyerekek és a háziállatok sem férnek hozzá. Soha ne hagyjuk égve a gyertyákat, amikor nem tartózkodunk a helyiségben. 

A gyertyák alatt legyen tűzálló alátét

Amennyiben házilag készítünk adventi koszorút, célszerű már az alapanyagok kiválasztásánál odafigyelni. A gyertyákat mindenképpen gyertyatüskére, egy fém alátétre tegyük – ez a kis kiegészítő ötven-száz forintba kerül, de nagyon fontos az esetleges tűz megelőzésében.  (Ha kész koszorút vásárolunk, akkor is ajánlott olyat választani, amelyen a gyertyák alatt van tűzálló alátét.) Kerüljük a fa vagy műanyag alátéteket, mert ezek éghetőek. A koszorú készítése során ügyeljünk arra, hogy a gyúlékony, fa vagy műanyag díszek lehetőleg minél távolabb kerüljenek a gyertyáktól. 

Érdemes megfontolni az elemmel működő, LED-es gyertyák használatát, mert ezek nem tűzveszélyesek, viszont egyre jobban hasonlítanak a hagyományos gyertyákra, így ugyanúgy biztosítják az ünnepi hangulatot. 

Óvatosan a fényekkel!

Az adventi koszorú mellett az ünnepi időszakban előkerülnek a különféle fényfüzérek, égősorok, amelyek meghitt karácsonyi hangulatot varázsolnak lakáson belül és kívül egyaránt. De ne csak gyönyörködjünk az ünnepi fényekben, figyeljünk oda, hogy megfelelő minőségű terméket vásároljunk, ha pedig a dobozból vesszük elő a tavaly is használt fénydíszt, akkor alaposan ellenőrizzük. 

Lakáson kívül csak kültéri fényeket használjunk!

Ha hibás a fényfüzér vezetéke, megtört a hosszabbító, eldeformálódott, esetleg megolvadt, akkor semmi esetre se használjuk, mert tüzet okozhat! Fontos, hogy a lakáson kívülre csak olyan karácsonyi világítást, fényfüzért szereljünk fel, amely a termék minősítése alapján kültéren is használható. És ne feledd: akár kinti, akár benti ünnepi fényekről van szó, éjszakára, amikor nyugovóra tér a család, mindig húzzuk ki a fényfüzér vezetékét a konnektorból.

Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.20
Az M0-s autóút déli szektorán, Halásztelek térségében, a 17-es km-nél hat személyautó ütközött....
2026.05.20
A BYD a Szegeden létesítendő gyár építése során súlyosan megszegte a környezetvédelmi engedélyben....
2026.05.20
 BYD, Leapmotor, MG  – sok kínai márka virágzik Németországban. Egy gyártó számára azonban április....
2026.05.20
Megérkezett az új Kia Niro, amely látványos külső frissítéssel, digitális műszerfallal és kizárólag....
2026.05.20
Az új, HRC által ihletett, háromszínű fényezésben pompázó kivitel a boxutca sztárja lehet a hétvégi....
2026.05.19
Sebességmérést tartottak nemrégiben a főváros X. kerületében, ami után sokan számíthatnak komoly....
2026.05.19
Ha nem okosan bánsz a kocsiddal, akár százezres bírságot is kaphatsz.   ..
2026.05.19
Tíz InterCity-kocsit vesz igénybe a MÁV a nyári balatoni forgalomra az osztrák vasúttól - írta....
2026.05.19
Az MG új modellje, a MG 07 az elsők között kapja meg a Momenta legfejlettebb önvezető....
2026.05.19
Mintegy 50 ezer megrendelés érkezett eddig a BMW Group debreceni gyárában készülő iX3 modellre, és....