Lufthansa

Akár negyven repülőgépét is leállíthatja a Lufthansa a közel-keleti konfliktus miatt

2026.04.02.

Repülőgépek ideiglenes kivonását mérlegeli a Lufthansa-csoport a közel-keleti konfliktus hatásai, a növekvő költségek és a bizonytalan keresleti kilátások miatt.

Carsten Spohr vezérigazgató ismertette a terveket, amelyek szerint első körben mintegy 20 repülőgép leállítása várható, de a helyzet romlása esetén akár 40 is érintett lehet – értesült a Handelsblatt című lap.

A dolgozóknak szervezett megbeszélésről származó információik szerint főként az idősebb, kivonás előtt álló típusokról van szó, a lépés pedig összességében mintegy 2,5 százalékos kapacitáscsökkentést jelentene.

Fotó: Lufthansa

A döntés hátterében elsősorban az üzemanyagárak jelentős emelkedése áll. Bár a vállalatcsoport kerozinszükségletének nagy részét fedezeti ügyletekkel biztosította, a nem fedezett hányad így is mintegy 1,5 milliárd eurós többletköltséget okoz.

Emellett az üzemeltetési költségek is nőnek, mivel a konfliktus miatt több járat kénytelen kerülő útvonalakon közlekedni, ami hosszabb repülési időt eredményez.

Rövid távon ugyanakkor a Lufthansa bizonyos mértékig profitál a helyzetből, a Perzsa-öböl fontos átszálló csomópontjainak (Dubaj, Doha, Abu-Dzabi) korlátozott működése miatt például a Távol-Keletre tartó utasok közvetlen európai járatokra váltanak, amire a csoport kapacitásbővítéssel reagált.

Ez a hatás azonban várhatóan átmeneti lesz, mivel a növekvő költségeket a légitársaságok kénytelenek áthárítani az utasokra, a jelentősen megemelkedett repülőjegy-árak pedig középtávon visszafoghatják a keresletet. Az iparágban egyre inkább azzal számolnak, hogy csökkenhet az utazási hajlandóság.

Forrás: Lufthansa

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Brutális szigorítás jön az autópályákon.   ..
2026.11.04
 A vadonatúj CUPRA Raval bekerült az Év Autója 2027 díj hét döntőse közé. A Barcelonában tervezett....
2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....