portré és interjú

Akik mindent tudnak a W123-as Merciről – folytatás

2016.07.29.

Általában milyen jellemzők illenek egy W123-as tulajdonosára, milyen gyakran és milyen programokat ígér a tagoknak a klubélet, valamint az idei év legfőbb eseménye, a szeptember 10-én megrendezésre kerülő, kiskunlacházi találkozóról lesz szó a folytatásban.

Sajnos nem találtam olyan állapotút, ami vállalható lett volna, viszont a cégünk egyik ügyfelének udvarán megláttam és megszerettem egy 1980-as évjáratú 280C-t. Az autó megvétele után nem sokkal csatlakoztam a klubhoz, ugyanis annak 2007-es indulásában egy jó barátomnak oroszlánrésze volt, majd ezt követően az aktivitásomnak köszönhetően vállaltam a pénzügyek istápolását. Egyébként a klub valójában egy baráti társaság, ahol nincsenek titulusok és pozíciók, hanem lehetőség és affinitás szerinti vállalások a tagok részéről.”

A tagokról és az autókról mi tudható? „Körülbelül 300-400 regisztrált tagja van jelenleg a klubnak, amiből a kemény mag nagyjából száz főt tesz ki, akik az évi 3-4 alkalommal szervezett találkozókra rendszerint eljönnek. A társaság legalább olyan sokszínű, mint a birtokunkban lévő autók. Az állólámpás W114-esek, 115-ösök mellett 124-esből is akad jó néhány. A tagok javarésze az OT minősítést részesíti előnyben, ezért aki csak teheti, mindent megtesz annak érdekében, hogy ezt megszerezze, de az egyéni stílusú és extrém elképzelések szeerint átalakított custom verziók ugyanúgy jelen vannak, mint a napi használatban álló puritánok, és cicoma nélküliek.

Egy tipikus W123 tulajdonosra milyen jelzők illenek? „Sajnos a napi használós tulajdonosok száma csökkenő tendenciát mutat, éppen ezért azok, akik már házasságot kötöttek egy W123-mal megítélésem szerint túlélő típusú emberek. Számukra, és persze itt magamról is beszélek, a típus szeretete és nem a villogás van előtérben, ebből következik, hogy jó értelemben vett egyszerű emberek vagyunk. A nagy kontrasztot a Mercedes többi típusai köré gyűlt klubok adják, ahol már az autó megjelenése és a tagsági díj befizetése révén is fenn áll egy természetes szelekció. A Mercedes-Benz W123 Club Hungary esetében nincsenek efféle formalitások, ugyanis a többség hozzáállása szerint nincs különbség egy Lada és egy Merci tulajdonos között, vagyis nem kellene márkán belül és a veteránosok nagy gyűjtőjében kasztrendszert fenntartani.

Milyen programok szerepelnek egy találkozó menüjében? „Az évzáró és évnyitó vacsoráknak fix helye van, előbbit Kecskeméten, utóbbit Bicskén tartjuk minden évben. Itt általában csak átbeszéljük az elmúlt év eseményeit és brain stormingolunk a következő évi programokat illetően, az aktuális szerelési ügyek megbeszélése mellett. Továbbá évi 1-2 alkalommal egy péntektől-vasárnapig tartó együtt autózás is terítéken van a klubtagok számára, amikor is az ország nevezetes, de kevésbé ismert helyszíneire látogatunk el.  A csillagtúrában szervezett nagy felfedezések mellett az alkatrész börze, és a szakmai diszkurzusok is teret kapnak a tábortűzi programok mellett. Végül, de nem utolsó sorban a németországi W123-as klub által szervezett találkozókon is részt vesz minden évben klubunk egy kis csoportja, de az idei évben a 40. jubileum kapcsán egy rendhagyó esemény lesz a fő attrakció. Szeptember 10-én, a kiskunlacházi repülőtéren egy mindenki számára nyitott rendezvénnyel szeretnénk kivenni részünket az ünneplésből, erről bővebb információt a weboldalunkon és az esemény facebook profilján teszünk közzé a közeljövőben.

Cikkünk második részében a klubélet részleteit vesszük górcső alá, de a képen látható oldtimer minősítésű, valamint Mad Max stílusban átalakított W123-as kupéról (és Jimiről) is szó lesz, és arról, hogy típusismeretben és szerelni tudásban hol állnak a magyarok.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....