portré és interjú

„Az én munkám akkor ér véget, amikor a légrugó lengéscsillapításának köszönhetően a tárolóra rakott pohárból nem borul ki az üdítő a vonaton”

2021.12.10.

A hazánkban már közel 30 éve jelen lévő, a mobilitás ökoszisztémáját alakító Continental vállalat már kilenc lokációban végez gyártó, fejlesztési és kereskedelmi tevékenységet Magyarországon, ezáltal is hozzájárulva a közlekedés biztonságosabbá és tisztává tételéhez. A munkavállalók hazánk mellett Németországtól az ázsiai országokon keresztül az Egyesült Államokig a világ 58 országában próbálhatják ki tudásukat. A német technológiai cég - mely idén ünnepli 150 éves évfordulóját - 193.000 munkatársa a lehető legkorszerűbb technológiákkal és eszközökkel végzi a munkáját, a gyártásból kikerülő termékek, illetve a fejlesztési területen elkészülő szoftverek és szolgáltatások pedig a Continentalnál tetten érhető folyamatos innovációról tanúskodnak.

Röviden összefoglalva ezt szűrhetjük le a vállalat munkatársaival készített interjúkból, amelyek közül az egyiket most megosztjuk olvasóinkkal.

Munkácsi Beáta felépítőként dolgozik a Continental nyíregyházi gyárában.

A videó a képre kattintva indul.

Ha egy gyakorlati példával kellene bemutatnom a munkámat, akkor azt emelném ki, hogy az én személyes munkám által felépített légrugó lengéscsillapításának köszönhetően a tárolóra rakott pohárból nem borul ki az üdítő.

Mi motiválja leginkább a munkájában?

Azért szeretek itt dolgozni, mert lehetőségem van a folyamatos tanulásra és fejlődésre, amiben nagy szerepe van a több évtizedes tapasztalattal rendelkező kollégáknak. Az ő munkájuknak is köszönhető, hogy közösen kiváló minőségű légrugókat tudunk készíteni itt, Nyíregyházán. Ez a csapatmunka és összetartás nagyon inspiráló.  

Ha a családját kérdeznénk meg, mit mesélnének Önről?

Ha a családomnak kellene jellemezni engem, akkor úgy gondolom, hogy megbízhatónak, energikusnak és pontosnak mondanának. Ezek szerencsére éppen azok a tulajdonságok, amelyeket a munkám során is kamatoztatni tudok.

Hogyan tudná jellemezni a munkahelyét?

Röviden leginkább úgy, hogy egy profi, családias, és emellett családbarát cég.

Ön hogyan került a céghez?

A férjem kezdett el dolgozni a Continentalnál, és az ő pozitív tapasztalatai és élményei hatására jelentkeztem én is ide.

Ajánlaná másoknak a Continentalt, mint munkahelyet?

Számomra nagyon fontos, hogy egy olyan nemzetközi, nagy múltú cégnél dolgozhatok, amelynek az elveivel és értékeivel teljes mértékben tudok azonosulni. Úgy gondolom, hogy a Continental egy kifejezetten munkavállaló barát cég, így jó szívvel tudom ajánlani ismerőseimnek is.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.06
Levélben fordult az olasz miniszterelnök az Európai Bizottsághoz a hibrid járművek 2035 utáni....
2025.12.06
A McLaren világbajnoki pontlistát vezető brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es szezonzáró....
2025.12.06
Ludwig Fazel december 1-jétől  a Volkswagen-csoport új csoportstratégiai, csoporttermék-stratégiai....
2025.12.05
Ki gondolná, hogy a világ legnagyobb dömpere nem a svéd Volvo, nem az amerikai Caterpillar, de még....
2025.12.05
Az Autós Nagykoalíció a 2025/2026-os tanévben is meghirdette az Autós Szakmák Tanulmányi Versenyét....
2025.12.05
Made in Európa.   ..
2025.12.05
Csütörtök este egy személy meghalt egy közlekedési balesetben Halbturn és Andau (Neusiedl am See....
2025.12.05
Az európai autóipar bealudt, majd elkezdte saját maga alatt vágni a fát. Az ilyen lépések eredménye....
2025.12.05
A két év múlva megvásárolható GR GT legalább 650 lóerős, V8-as ikerturbós benzinmotorra épülő....
2025.12.05
A Stellantis-csoporton belül működő Peugeot az elmúlt években több kihívással szembesült, de a....