légi közlekedés

Állami szerepvállalással működik tovább a sármelléki repülőtér

2020.08.17.

A magyar állam 90 százalékos üzletrészt vásárol a hévízi önkormányzat tulajdonában lévő, a sármelléki repülőteret üzemeltető társaságban, a tulajdonosi jogokat a Magyar Turisztikai Ügynökség gyakorolja majd - tájékoztatta a város polgármestere az önkormányzat által is támogatott döntésről

 Papp Gábor (Fidesz-KDNP) kifejtette: a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat alapján az állam 90 százalékos tulajdonrészt vásárol a Hévíz-Balaton Airport Kft.-ben, a vételár meghaladja a 114 millió forintot.

 A polgármester úgy fogalmazott: pozitív döntés ez az önkormányzat számára, hiszen az elmúlt években nehéz volt a működtetéssel járó terhek egyedüli viselése.

 Eddig évente 50 millió forintot adott az önkormányzat a működtetésre, de már régóta készülnek egy 6,6 milliárd forintos állami fejlesztésre, illetve annak a norvég tulajdonú pilótaiskolának a 15 millió eurós beruházására, amely a koronavírus-járvány miatti csúszás következtében várhatóan ősszel indulhat el.

Az önkormányzat által is megerősített döntés révén "biztos, stabil háttérrel rendelkező tulajdonostársa" lesz a hévízi önkormányzatnak, és ezzel a kormányhatározatban foglaltaknak megfelelően hatékonyabb lehet az állami támogatások felhasználása, ellenőrizhetősége, valamint a stratégiai fontosságú turisztikai ágazat fejlesztésének elősegítése - hangsúlyozta a polgármester.

Emlékeztetett arra is, hogy a repülőteret üzemeltető cég nem tulajdonosa a sármelléki légibázisnak, a földterület és az azon lévő eszközök, felszerelések a zalavári és sármelléki önkormányzat, illetve más cégek tulajdonában vannak. Az önkormányzat által eddig 100 százalékban birtokolt, 51,5 milliós saját tőkéjű Hévíz-Balaton Airport Kft. ezek bérlőjeként az üzemeltetést biztosítja a szükséges engedélyek birtokában.

Papp Gábor elmondta: tavaly mintegy 22 ezer ember fordult meg a sármelléki repülőtéren, túlnyomó többségében németországi charterjáratok utasaiként. A járvány okozta leállások miatt csak a jövő héten érkeznek újból hetente charterek német városokból, de jelezte, hogy meglepően nagy növekedésnek indult idén a magángépes forgalom, illetve jelentős az igény az áruszállításra is.(mti)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....