Forma-1

Alonso szerint a szezonkezdése túl szép, hogy igaz legyen

2023.03.12.

Fernando Alonso, az Aston Martin kétszeres Forma-1-es világbajnok versenyzője szerint az, hogy a bahreini szezonnyitón 41 évesen dobogóra állt: "túl szép, hogy igaz legyen".

A 20. idényét teljesítő spanyol versenyző a vasárnapi futamon a rajtot követően összeért csapattársával, Lance Stroll-lal, és az ötödikről visszacsúszott a hetedik helyre. Alonso a folytatásban visszakapaszkodott az élmezőnybe, majd a hajrában a dobogóért vívott csatában megelőzte honfitársát, a Ferrarival versenyző Carlos Sainzot.  

"Nekünk sokkal nehezebb dolgunk volt, mint másoknak, mivel az autó 95 százalékát le kellett cserélni. Sok mindent kell tanulnunk erről a modellről, hogy még többet tudjunk kihozni belőle" - mondta a célba érkezés után Alonso.

Az Aston Martin pilótája reméli, hogy egy ilyen nagyszerű kezdés után - kis szerencsével - akár pályafutása 33. futamgyőzelmét is megszerezheti a mostani szezonban.  

"Ez még csak a kezdet, mint tudjátok ez nem a végleges autó, ez csak az alapja annak az elképzelésnek, amelyet télen kidolgoztunk" - mondta magabiztosan a 99. dobogós helyezését begyűjtő, az előző idény végén az Alpine-tól az Aston Martinhoz szerződött Alonso.

A szezonnyitó Forma-1-es Bahreini Nagydíjat a címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen nyerte, mögötte pedig csapattársa, a mexikói Sergio Pérez végzett másodikként. A világbajnoki sorozat egy hét múlva, a Szaúdi Nagydíjjal folytatódik Dzsiddában.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.20
Ilyen portfólióval kevés formatervező dicsekedhet az autók világában.  ..
2026.03.20
A BMW M3 Touring világpremierje után nem sokkal a BMW M Motorsport a modell versenypályára edzett....
2026.03.20
A BYD tárgyalásokat folytat arról, hogy csatlakozzon a Forma–1 mezőnyéhez, és olyan legendás....
2026.03.20
A FIAT az új benzines FIAT 600 manuális váltós változat bevezetésével bővíti a 600-as....
2026.03.20
Nézze meg a videót! ..
2026.03.20
A svájci légitársaság több mint háromszáz betervezett járatot töröl a 2026-os nyaralószezonban,....
2026.03.20
Változott a terv: augusztus 28-30-án rendezik meg a Diósgyőr-ralit az országos bajnokság idei....
2026.03.20
A tisztán elektromos EX60 modellel a Volvo Cars először ad ízelítőt alternatív hangvételű....
2026.03.20
Mi történik, ha az autóipar villámgyorsan dönt – de közben elfelejt rendszerekben gondolkodni?....
2026.03.20
A legendáknak élniük kell. Az autóipar éppen teljes átalakulásban van, de a kultikus modellek....