fertőtlenítés

Amikor nem a benzin a fontos: fertőtlenítőszer a Moltól

2020.04.18.

Már csaknem félmillió liter saját gyártású fertőtlenítőszert juttatott el a Mol az operatív törzs által kijelölt intézményekbe – írta az MTI.

Az olajtársaság közlése szerint csütörtökön 45 ezer liter érkezett a Magyar Honvédség Vegyivédelmi Zászlóaljához, Székesfehérvárra. A katonák ezzel az anyaggal fertőtlenítenek majd a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs által kijelölt intézményekben.

A Mol harmadik hete gyárt fertőtlenítőszert almásfüzitői üzemében. A cégcsoporthoz tartozó és kenőanyagok gyártásával foglalkozó Mol-Lub Kft. mindössze két hét alatt állította át egyik, korábban szélvédőfolyadékot készítő gyártósorát fertőtlenítő előállítására.

Az operatív törzzsel együttműködve a Mol egyelőre a közfeladatot ellátó és a járvány elleni küzdelemben élenjáró intézményekhez juttatja el kéz- és felületfertőtlenítőjét. Csütörtökön például 480 liter Hygi érkezett a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságra és 720 liter a gyulai kórházba. Kapott már a fertőtlenítőből a Volánbusz, a BKV, a miskolci közlekedési vállalat, a zalai vízmű, a Magyar Posta, a kórházak ellátásáért felelős Állami Egészségügyi Ellátó Központ, hulladékkezelők, közművek és önkormányzatok. A tervek szerint a Hygi április végétől a Mol töltőállomásain is kapható lesz.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....