Anyukám is érteni fogja – Így viselkedj a szervizben | Autoszektor
Anyukám is érteni fogja

Anyukám is érteni fogja – Így viselkedj a szervizben

2017.01.23.

Mi is tehetünk azért, hogy ne vegyenek palira minket a szervizben

Amióta elindult a Mesél a szerviz című alrovatunk, sok levél érkezik hozzánk olyan történetekkel, amelyekben így, vagy úgy de a vártál sokkal több lesz a szervizszámla. De hogyan lehet elkerülni ezeket a megvezetéseket?

Tisztelet a kivételnek

Azzal kezdeném, hogy nem lehet általánosságban arról beszélni, hogy aki betér egy szervizbe, azt biztosan átverik. Sok esetben inkább arról van szó, hogy nem vagyunk tisztában azzal, hogy valamilyen szervizelési beavatkozás magával hozhat néhány járulékos teendőt és alkatrészt. Például egy flakon féktisztítót, tömítéseket, vagy egy „kis segédanyagot”. Ez utóbbi majdnem minden számlán szerepel és általában 1-2%-át teszi ki a számlának, mégis jobb megoldás ezt így csinálni, mintsem minden kis csavart, egy adag gépzsírt külön-külön számlázni.

A legnehezebb az első találkozás

Ha először járunk egy szervizben, mi is ismeretlenek vagyunk számukra és nekünk is minden idegen. Múltkor volt szó róla, hogy hogyan találjunk megfelelő szervizt, érdemes az első látogatás előtt alaposan körbeszimatolni az ismerőseinknél és persze az interneten is.

Ha megvan, hogy hová visszük a kocsit, akkor egy kis odafigyeléssel elkerülhetőek a kellemetlen meglepetések.

Hogyan kommunikáljunk a szervizzel?

A legkönnyebb dolgunk akkor van, ha mi magunk is értünk valamelyest az autóhoz. Ebben az esetben a hibajelenség helye jól behatárolható, amit értő módon el tudunk magyarázni a munkafelvételen. A legjobb, ha előre megírunk egy listát, hogy mit szeretnénk elvégeztetni, nem pedig a szervizre bízzuk, hogy nézzék át a kocsit és amit találnak, azt csinálják meg.

Saját történetem, hogy amikor megvettem most is nálam lévő, akkor még csak 9 éves autómat, az első télen nem indult be reggel. Indítóspray segítségével tudtam csak elvergődni egy távoli ismerősöm által ajánlott szervizbe. Persze nem volt megfelelő diagnosztikájuk hozzá, így még egy egyszerű lekérdezés is két napba telt. Az eredmény az lett, hogy az javasolták, cseréjünk porlasztócsúcsokat a kocsiban! Öthengeres kocsiról beszélünk, tehát, alsóhangon a nyakamba akartak varrni egy félmilliós beavatkozást. Amúgy a vége egy gázolaj cső cseréje (12.000,-) lett és az autó azóta is az eredeti porlasztóival működik és már 370.000 kilométer van benne.

Kérjünk részletes tájékoztatást (Foto: tormasi.hu)

Ha nem értünk az autóhoz, de érezzük, hogy valami nem stimmel, akkor a hibajelenség ismertetése után kérdezzük meg, mi lehet a baj. Nyilván az lesz a válasz, hogy át kell nézni az autót és kiderül. Ez teljesen rendben van, de akkor érdeklődjük meg azt is, mennyibe kerül a hibafeltárás. Nem kell kukacoskodni, de ne is adjuk be biankó javításra a kocsit, éreztessük a szervizzel, hogy megnézzük, mire adjuk ki a pénzünket.

Árajánlat

A szervizek rettentően utálnak árajánlatot készíteni – szerintem amúgy senki sem szereti, mert zéró bevétel mellett megy a drága munkaidő. Kisebb szervizekben felejtsük is el, hogy nekünk előre tételes árajánlatot fognak adni. Cserébe biztosan van már annyi tapasztalatuk, hogy plusz-mínusz tíz százalékos eltéréssel meg tudják becsülni a javításhoz szükséges alkatrészek árát és a ráfordítandó munkaidőt.

Ha sikerült behatárolni a hibaforrást, akkor ezt a becslést mindenképpen kérdezzük meg, és amit mondanak, azt jegyezzük meg jól, vagy írjuk fel magunknak. Ha így teszünk és a kocsi átvételekor még nagyságrendileg sem stimmel az összeg, akkor joggal kérdezősködhetünk.

Kérjünk mindenről tájékoztatást

Egy jó szakember ismérve, hogy saját szakmájáról a laikusok számára is érthető módon tud beszélni. Ha nem tudja nekünk elmagyarázni, hogy mi az a kartergáz szűrő, akkor nem feltétlenül mi vagyunk ostobák, hanem a kolléga bukna meg a Pisa-teszten.

Figyelembe kell azonban venni, hogy egy autó javításánál bármi közbe jöhet. Elég egy berohadt csavar és máris bukjuk a normaidőt. Aztán kiderülhet, hogy a berohadt csavar miatt a lengőkarunkat, csak flex-szel lehet leszedni a kocsiról, ezért új lengőkarra is szükség lesz. A lehetőségek tárháza végtelen, éppen ezért 100-ból 99 esetben van valami plusz munka, vagy alkatrész. Ez természetes, az viszont nem, ha ezt csak a nap végén árulják el.

Hiszem, ha látom! (Forrás: tormasi.hu)

Ha a javíttatás előtt nem végeztettük el a szervizzel az állapot felmérést, vagyis nem tudjuk a főbb hibákat és az ehhez szükséges alkatrészek lehetőség szerint pontos listáját, akkor ezek a dolgok csak javítás alatt derülnek (a szerviz számára is.) Ha hibafeltárás nélkül hagyjuk ott az autót, akkor kössük a szerviz lelkére, hogy bármilyen felmerülő újabb igény esetén hívjanak fel bennünket, mondják meg a többletköltség nagyságát és persze azt is kérdezzük meg a telefonban, hogy miért van erre szükség, esetleg lehet-e halasztani még javítást.

Ha ez nem tesszük meg és rájuk bízzuk a javítást, nyilván mindent megcsinálnak majd, amit csak tudnak. A nagy kérdés, hogy ilyenkor mit tegyünk.

Tényleg szükséges volt?

A szervizek valószínűleg sokkal jobban meg tudják ítélni, hogy valamilyen javítás indokolt-e. Ha valamit távollétünkben kicseréltek és erről nem szóltak például telefonon, akkor annyi a minimum, hogy a kicserélt alkatrészt megmutatják, elmagyarázzák mi volt a hibája és ez milyen közlekedésbiztonsági kockázatokkal jár. Mutassák meg a kiszerelt fékcsövet, mutassák meg rajta a repedéseket, mondják meg mi lesz, ha egyszer csak eldurran az egyik fékkörünk. A kicserélt motorbakot tartsák meg és mutassanak egy újat, hogy láthassuk a különbséget magunk is.

Vérmérséklet kérdése

Vannak emberek, akik sportot űznek abból, hogy a boltban, szolgáltatóknál valamiért kiverjék a balhét. A profi reklamálók néha indokolatlanul is verik az asztalt, de tény, hogy vannak olyan esetlek, amikor tényleg ki kell állnunk magunkért. Akik nem szeretik a konfliktusokat, azok sokszor inkább a zsebük mélyére nyúlnak, lenyelik a békát és fizetnek. Meglehet, ők néha olyan dolgokért is pénz hagynak a szolgáltatóknál, amit nem kértek, vagy nem volt indokolt.

Így már érthető, hogy miért kellett kicserélni a csapágyat

Aki tisztességes szervizbe jár, az a munka előtt megkapja a munkafelvételi lap másolatát, hogy a kiinduló pont mindkét félnél meglegyen. Ha az előre jelzett összegnél lényegesen magasabb számlát tesznek elénk, ne legyünk restek megkérdezni, hogy miből jött ez össze. Ha tényleg úgy áll a dolog, hogy nem kértünk, de kaptunk valamit, annak nyugodtan megtagadhatjuk a kiegyenlítését.

Vannak persze kivételek

Kevesen vagyunk tisztában vele, hogy egy szerviznek egy létszükségletnek nevezhető beavatkozáskor két lehetősége van. Az első természetesen, hogy megjavítja a járművet. Például egy vason lévő fékbetétpár cseréjének szükségességéhez nem férhet kétség. A második, hogy az ügyfelet tájékoztatják arról, hogy önmagára és másokra is veszélyes állapotban van az autója. Egy ilyen hibával a szerviz ki sem engedheti a kapun az autót, hiszen bármilyen erre a hibára visszavezethető baleset és kár esetén azonnal ők lennének a felelősek. Ha az ügyfél ilyen esetben mégsem kéri a szolgáltatást, akkor alá kell írnia egy papírt arról, hogy saját felelősségére viszi el a kocsit.

Váratlan szervizelések

Aki rendszeresen szervizbe hordja a kocsiját, azt ritkán érik meglepetések útközben, hiszen tervszerű megelőző karbantartással (TMK) a legtöbb hiba előre látható és elkerülhető. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor minden igyekezetünk ellenére lerobbanunk valahol. Ilyenkor a legközelebbi szervizbe megyünk (vagy visznek), és ott kell gyorsan felmérni mindent, amiről eddig beszéltünk.

Ne feledjük, hogy kommunikáció ingyen van, a javítás drága! A végén muszáj leírnom még az autózással kapcsolatos vesszőparipámat: autót tartani nagyon drága dolog. Senkit sem szeretnék felesleges reklamálásra, szervizben való jelenetrendezésre buzdítani. El kell fogadnunk, hogy időről-időre kisebb-nagyobb összegeket kell a kocsira költeni, és ahogy idősödik a járgány, ezek az összegek valószínűleg egyre magasabbak lesznek.

Mindenkinek bölcsességet kívánok ehhez!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....