Peugeot

Arattak a Peugeot haszonjárművek a brit szaksajtóban

2021.01.06.

A rangos Év Kishaszonjárműve díj mellett 2020-ban az angol szaksajtó is elismerte a Peugeot kisteherautóit: három méretosztályban is aranyéremmel – köztük egy abszolút győzelemmel – távozott a What Car magazin „Van Awards 2021” díjátadójáról a márka. Egy nem kevésbé patinás online folyóirat, a Parkers pedig az év elektromos újdonságait rangsorolva helyezte az élre a Peugeot elektromos furgonját.

A brit What Car? magazin, amely 1978 óta szavazza meg minden évben az aktuális személyautó-piaci kínálat legjobb darabjait, idén először ugyanis a haszonjárművekre is kiterjesztette nagy presztízsű díját. Öt szegmensben (kompakt, kis, közepes és nagy áruszállítók, valamint elektromos áruszállítók) hirdettek abszolút győztest, ezen kívül különdíjakkal jutalmazva az egy-egy részterületen kiemelkedő képességeket mutató modelleket.
 
A Peugeot Partner magabiztosan győzött saját méretosztályában, a kompakt áruszállítók között. A modern, moduláris EMP2 padlólemez lehetővé tette, - emelték ki a magazin szerkesztői -, hogy a tervezők két, markánsan eltérő személyiséget ötvözzenek a járműben, amely így a személyautókra jellemző vezetői környezetet figyelemre méltó hasznos teherbírással (650-1000 kg) és raktér-kapacitással (3,3-3,8 m3) ötvözi. 
 
A hosszú távon is kényelmes futómű és a takarékos erőforrások szintén hozzájárultak a győzelemhez, a pontot az i-re viszont egyedülálló specialitásával tette fel a Partner: a tervezők sikeresen adaptálták a többszörösen díjnyertes i-Cockpit kezelőfelületet a furgon arányaihoz és igényeihez. 
 
Az eredetileg a Peugeot személyautóihoz kifejlesztett i-Cockpit vezetői környezetnek köszönhetően a Partner egyedül, társmodelljeit is megelőzve állhatott fel a dobogó csúcsára. A közepes és nagy áruszállítók mezőnyében ellenben a Partner nagyobb fivérei a velük közös műszaki alapokon nyugvó modellekkel együtt örülhettek a sikernek. 
 
A Peugeot Partnerhez hasonlóan kétféle tengelytávval elérhető, de kettő helyett három választható karosszériahosszt kínáló Peugeot Expert és a 2019 közepén teljes körűen megújult, modern vezetőtámogató technológiákkal és új felszereltségi csomagokkal még kompetensebbé tett Peugeot Boxer (ikertípusaikkal karöltve) a közepes és nagyméretű áruszállítók legpraktikusabbjának bizonyultak. 
 
Az előbbi 960-1469 kg hasznos teherbírása verhetetlennek bizonyult a szegmensben, és bár a magasított tető opciójának hiánya miatt a felhasználóknak be kell érniük 4,6-6,1 m3 raktér-kapacitással, a szakértők szerint ezért bőven kárpótolnak az olyan praktikus részletek, mint a fülkét elválasztó fal különösen hosszú tárgyak szállítását lehetővé tevő átadónyílása – ugyan ehhez hasonlót sokan kínálnak a piacon, ám egyik megoldás sem ennyire átgondolt, ennyire jól kihasználható. 
 
A praktikus használatot segíti az áttekinthető kezelőfelület, a komfortos ülések és az olyan, személyautókból ismert technológiák elérhetősége, mint a head-up display. Az Expert egyelőere nem kapta meg a Partner (illetve a Peugeot személyautó-kínálatának tagjai) által sikerrel alkalmazott i-Cockpit vezetői környezetet, ám így is célszerűbbnek bizonyult versenytársainál.
 
Ami a Peugeot Boxert illeti, a Peugeot klasszikus modellje klasszikus értékekkel emelkedett a szegmens élére. Négy különböző karosszériahossza, 8-17 köbméteres raktere és 1440- 2060 kg hasznos terhelhetősége a kínálat legcélszerűbben kihasználható tagjává teszi. 
 
Nem véletlenül olyan népszerű a típus a lakóautó-építők vagy egyéb, speciális felépítményeket készítő vállalkozások körében. Ráadásul a Boxer a Peugeot aktuális haszonjármű-kínálatában elsőként kapott tisztán elektromos hajtásláncot; mára az Expert és a Partner is beállt mellé a sorba, így a márka különösen színes palettával várja azokat, akik a kedvező üzemeltetési költségek vagy az emissziómentes (ezáltal behajtási korlátozásoktól mentes) közlekedés lehetősége miatt választanának villanyfurgont.
 
Hogy mennyire fontos az áruszállító szegmensben is a villamosítás, azt jól szemlélteti egy másik brit kiadvány, a Parkers Év Új Autója díja, ahol három szegmensben is versenyt hirdettek villanyautók számára. 
 
A Peugeot e-Expert és ikertípusai minden versenytársánál nagyobb elektromos hatótávolságot (akár 330 km a WLTP norma szerint) és kedvezőbb teherbírást (akár 1275 kg) kínál, amihez kedvező vételár és elismerésre méltó vontatási alkalmasság (akár 1000 kg) társul, így a zsűrinek nem kellett sokáig keresgélnie a piac legkiválóbb elektromos haszonjárművét. 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Egy 165 járműből álló, 7 millió font (3,27 milliárd Ft) értékű bZ4X-flottát rendelt a WeFlex, amely....
2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....