autópálya

Árverezik a Bechtel autópályaépítő Erdélyben hagyott munkagépeit

2014.09.10.

A Kolozsvár közelében fekvő Tordaszentlászlón (Savadisla) nyilvános árverésen keresnek vásárlót az amerikai Bechtel útépítő társaság több mint 650 Erdélyben hagyott munkagépére - közölte a Mediafax hírügynökség.

A kanadai Ritchie Bros társaság által szervezett árverésen az észak-erdélyi autópálya építésénél használt aszfaltgyárat, teherautókat, kotrógépeket, betonkeverőket, úthengereket és emelődarukat próbálnak értékesíteni. A keddi eseményen több mint száz üzletember vesz részt közvetlenül vagy internetes kapcsolaton keresztül Romániából, Magyarországról, az Amerikai Egyesült Államokból és az Egyesült Arab Emirségekből.

Az árverés kikiáltási ár nélkül zajlik és a kanadai cég képviselői azt remélik, egyetlen nap alatt valamennyi munkagépen sikerül túladniuk. Az árverés szabályzata szerint a vásárlóknak október 8-ig kell elszállítaniuk a munkagépeket a Bechtel tordaszentlászlói telephelyéről.

Az eredetileg 415 kilométer hosszúra tervezett Észak-Erdélyt átszelő autópályát 2012-ig kellett volna megépíteni, de a román állam 2003-ban előnytelen szerződést kötött az amerikai útépítő társasággal, amelyet többször módosítottak, majd 2013 májusában végérvényesen felbontottak.

Az amerikai útépítő az Ártánd-Bors határátkelőt Brassóval összekötő pályából csak a Kolozsvár mellett elhaladó 52 kilométeres Gyalu-Aranyosgyéres szakaszt építette meg, és a Bors-Berettyószéplak (Suplacu de Barcau) közötti 64 kilométeres szakaszon végezte el a munkálatok mintegy felét.

A román kormány illetékesei a nyár folyamán bejelentették, hogy az Aranyosgyéres-Marosvásárhely-szakaszon és a Bors-Berettyószéplak szakaszon folytatódik az észak-erdélyi pálya építése.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Alaposan átrendeződött az európai autópiac: miközben a figyelem az elektromos autók térnyerésére és....
2026.11.06
Autók százai tűnnek el Európa útjairól, majd rövid időn belül akár több országhatáron is....
2026.11.06
Évtizedeken át Európa autóipara a világ egyik legnagyobb exportgépezetének számított: a kontinens....
2026.11.06
Kilenc hónapnyi növekedés után októberben megtorpant a magyar újautó-piac: kevesebb....
2026.11.06
Fordulat körvonalazódik az európai autóipar jövőjét meghatározó egyik legfontosabb kérdésben. Az....
2026.11.06
Az utolsó versenyig nyitott maradt a Peugeot Kupa bajnoki címének sorsa: a hétvégi Zemplén Rallyn....
2026.11.06
Elegánsak, javítják a légellenállást, és egyre több modern autóban találkozhatunk velük. A....
2026.11.06
Hiába vezetünk ugyanúgy, ugyanazon az útvonalon, a hideg beköszöntével az autónk látványosan többet....
2026.11.06
Sötét parkolóház, kihalt utca, késő esti hazaindulás. Ilyenkor egészen más szempontok válnak....
2026.11.06
Régen egy szerelő sokszor néhány szerszámmal és megfelelő szakértelemmel megoldotta a problémát. Ma....