Mélygarázs

Átadták a Múzeum Mélygarázst, 800 parkolóhely jött létre

2020.12.06.

Az este 7 után ingyen használható mélygarázs és a felette kialakított promenád a Liget Budapest Projekt részeként valósult meg.

Az eseményen Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, hogy az egykori Felvonulási térnek történelmi jelentősége van, hiszen egykor nem csupán a Városligeti Színház állt itt, hanem a Regnum Marianum is.

Most a tér megújult úgy, hogy az autóforgalmat a föld alá terelték. Naponta átlagosan több mint ezer gépkocsi fordul itt meg, ehhez képest most egy nyolcszáz férőhelyes mélygarázs jött létre, amely a lehető legmodernebb lehetőségeket kínálja: az elektromos járműveket tölteni lehet, zuhanyzókat és biciklitárolókat alakítottak ki - hangsúlyozta Gulyás Gergely. A miniszter szavai szerint Budapest szívében új tér nyílik meg, amely lehetővé teszi az átjárást a Stefánia úttól egészen a Hősök teréig.

Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa közölte, hogy hétfőtől a nagyközönség számára is megnyílik a most átadott parkoló. A járványveszély idején este hét órától reggel hétig ingyenesen lehet használni, ahogyan minden más garázst, de a környéken lakók később is kedvezményt kapnak majd - tette hozzá. A miniszteri biztos kiemelte: az akadálymentesen hozzáférhető mélygarázs egész Európában egyedülálló, látványos különlegessége, hogy belső tereit a nemzeti képtár gyűjteményéből válogatott alkotások másolatai díszítik, amelyek nemcsak a vizuális élményt növelik, hanem a tájékozódást is segítik.

A falakon 12 kiemelkedő magyar mester, köztük Moholy-Nagy László, Kassák Lajos, Victor Vasarely, Maurer Dóra és Keserü Ilona egy-egy geometrikus, nonfiguratív remekművének reprodukcióit láthatja a közönség a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a Vasarely Múzeum gyűjteményéből.

Baán László elmondta, hogy a mélygarázs megnyitása a Városliget autómentesítésének fontos mérföldköve, amelyet a tervek szerint további lépések követnek, és legvégül a Kós Károly sétány valódi, autóforgalom-mentes sétánnyá alakításával válik teljessé.

   

A Múzeum Mélygarázst bemutató videót a https://youtu.be/2d-5pwMkF84 oldalon lehet elérni.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.23
Egy új korszak GTI-je: Ötven évvel az első GTI bemutatkozása után a Volkswagen most bemutatja az....
2026.05.23
A német autógyártóknak a 2026-os év jelentős értékesítési visszaeséssel kezdődött. Mind a BMW, mind....
2026.05.23
A romániai craiovai üzem igazgatójaként rendkívül szerencsésnek érzem magam, hogy láthatom azt a....
2026.05.23
A Giorgia Meloni vezette olasz kormány június 6-ig meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki....
2026.05.23
A meghosszabbított pünkösdi hétvégére való tekintettel a rendőrség fokozott ellenőrzést jelentett....
2026.05.22
A brit prémiumgyártó tisztán elektromos meghajtású, kompakt újdonsága most Sydney ikonikus....
2026.05.22
Talán ez volt a legnagyobb hibája a 10 éves Peugeot 308-asnak ..
2026.05.22
Philadelphiában ünnepséggel bocsátották útjára az American Airlines hat év után újraindult....
2026.05.22
2026. július 1-jétől a svájci kantonok 1955 óta először engedélyezhetik a körversenyeket. Svájcban....
2026.05.22
Nem elég, ha a termék jó, azt el is kell adni. A Peugeot ezért 2026-ban teljesen új szintre emelte....