útátadás

Átadták a Nagyatádot elkerülő utat

2015.10.31.

A 68-as számú főút Nagyatádot elkerülő szakaszát pénteken hivatalosan is átadták a forgalomnak - mondta Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs igazgatója az MTI-nek.

A 4,1 kilométer hosszú, kétszer egy sávos utat 90 kilométeres sebességre tervezték - ismertette a műszaki adatokat az igazgató, kiegészítve azzal, hogy napi 6100 járműegység kerüli el így a várost.     A beruházás 2,3 milliárd forintba került, amelynek 85 százaléka uniós forrás volt, a maradék 15 százalék származott a magyar költségvetésből. A kivitelezést a Közgép és Strabag konzorciuma végezte - tette hozzá Loppert Dániel.

A 68-as számú úton az utóbbi időben ez volt a második nagyobb beruházás, a Marcalit elkerülő szakaszt múlt év végén adták át.     Kiss Antal, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közvetlen közösségi forrásokkal kapcsolatos koordinációs feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztosa pedig arról beszélt az MTI-nek, hogy az elkerülő utakkal mind az M7 autópálya felől, mind pedig déli irányból felgyorsult a 68-as út forgalma. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy Nagyatád munkahelyteremtő beruházásokat vonzzon.

A NIF tájékoztatása szerint Szászfalvi László a térség országgyűlési képviselője az átadáson arról beszélt, hogy Nagyatád számára az új elkerülő út nemcsak biztonságosabb közlekedési feltételeket teremt, hanem ezáltal mentesíti a települést a levegő- és a zajterheléstől is. Kiemelte, hogy egy hátrányos helyzetű térségben az infrastruktúra-fejlesztés a felemelkedést és a zártságból való kitörést szolgálja.

Forrás: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....