zalaegerszegi tesztpálya

Átadták a zalaegerszegi járműipari tesztpálya első ütemét

2019.05.20.

- A hagyományos járművek mellett önvezető és elektromos hajtású gépkocsik tesztelésére alkalmas zalaegerszegi járműipari tesztpálya alapkövét 2017 májusában tették le, első ütemét 2019 május 20-án avatták fel, az összesen 45 milliárd forintos beruházás befejezése 2020-ra várható.

A Zalaegerszeg határában 265 hektáros területen elterülő ZalaZONE járműipari tesztpálya első moduljaként készült el a 300 fős konferenciatermet magába foglaló fogadóépület, a tesztpálya-használók bázisaként szolgáló technikai épület, továbbá a dinamikai felület, a kezelhetőségi pálya, valamint a fékek vizsgálatára alkalmas, nyolc különböző útfelületet imitáló pályaszakasz. Elkészült a smart city, vagyis okosváros első öthektáros területe is, ahol a városi forgalom körülményeit lehet szimulálni. Az állami tulajdonú Autóipari Próbapálya Zala Kft. beruházásában zajló projekt első üteme 21 milliárd forintba került.

A járműipari tesztpályáról szólva Orbán Viktor a helyszínen úgy fogalmazott: "a jövő elkezdődött körülöttünk, úgy hívják, digitális gazdaság, Ipar 4.0 (...), ez a beruházás pedig egy első jegy, amelyet megváltottunk ebbe a bizonyos jövőbe". Várakozása szerint a zalaegerszegi pályán egy regionális szakmai központ jöhet létre, amelynek a vonzáskörzete az egész régióra kiterjed, sőt európai kisugárzása is lehet. A beruházás forrásait a költségvetés biztosította 45 milliárd forintból, a második fázis pedig a tervek szerint 2020-ig épül meg - tájékoztatott.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy ma Magyarországon 620 járműipari vállalat van jelen, a világ húsz legmeghatározóbb járműgyártója és járműipari beszállítója közül 15-nek gyára működik az országban. Nemzeti érdeknek nevezte, hogy ezek a cégek úgy gondoljanak Magyarországra, ahol nemcsak a termelés és az összeszerelés, hanem a fejlesztés területén is versenyelőnyre lehet szert tenni. Ez sem tűnik elrugaszkodott tervnek - mondta -, hiszen Magyarország ma már jóval több, mint egy összeszerelő műhely, hiszen 10 ezer járműipari fejlesztő mérnök és ugyancsak mintegy 10 ezer telekommunikációs mérnök dolgozik az országban. A járműipari kutatóhelyek száma 40, amelyek működésére és fejlesztésére ebben az EU-s ciklusban 800 milliárd forintot fordítottak - közölte. A kormány kutatás-fejlesztési politikájáról szólva elmondta: idén a költségvetés több mint 140 milliárd forinttal támogatta a hazai K+F-et és innovációt, jövőre pedig várhatóan 30-40 milliárd forinttal emelik az állami forrásokat.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábban elmondta, hogy Európában is egyedülálló módon a zalaegerszegi pályán nemcsak városi és közúti tesztkörnyezetben lehet majd vizsgálni a járműveket. Ausztriával és Szlovéniával megállapodva határon átnyúló tesztutakat is biztosítanak a fejlesztőknek, így a határt keresztező infrastruktúrában is vizsgálhatják az autókat. A miniszter a múlt év végén azt is közölte, hogy 150, a világon vezető autógyártóval, alkatrész-beszállítóval vagy informatikai céggel folynak tárgyalások a zalaegerszegi tesztpálya igénybevételéről.

A tesztpálya első ütemének avatásán Magyarországon először mutatott be manővereket 5G hálózaton kommunikáló önvezető járművekkel, valós körülményeket szimuláló környezetben a Magyar Telekom, a T-Systems Magyarország, az Ericsson Magyarország, a Budapesti Műszaki Egyetem és az iMar Navigation. A részvevők megtekinthették a T-Systems Magyarország önvezető autók tesztelésére is alkalmas, egyedileg a tesztpályára kialakított smart parking rendszerét is. A Magyar Telekom 2019 januárjában indította el Magyarország első szabványos 5G tesztállomását Zalaegerszeg belvárosában.

A városközponti bázisállomás mellett a vállalat a ZalaZONE pályán is 5G-képessé alakította a meglévő adótornyát, hogy a tesztpálya a hagyományos mellett a hálózatba kapcsolt önvezető autók fejlesztésére, tesztelésére is alkalmassá váljon. A Vodafone ugyancsak az ünnepélyes megnyitó alkalmából indította el a tesztpályán saját frekvenciáján Magyarország első élő, állandó, hálózatába kapcsolt 5G bázisállomását. Az esemény résztvevői kipróbálhattak egy olyan távvezérléssel működő autót, amelynek irányítása a pálya melletti távoli vezetőülésből, 5G kapcsolaton keresztül valósult meg.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A jelenlegi generációnak, amely Európa második legtöbbet eladott modellje volt 2023-ban, nincs....
2024.03.29
Egy 165 járműből álló, 7 millió font (3,27 milliárd Ft) értékű bZ4X-flottát rendelt a WeFlex, amely....
2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....