használt autó vásárlás

Átlagos kocsi, ijesztő állapot

2022.11.30.

Minden paraméterében átlagos, állapota azonban átlagon aluli.

Van-e átlagosabb kocsi egy 14 éves, benzines Focusnál? Nem nagyon. A hazai személygépjármű állomány átlagos életkora 15 év, a kocsi kínálati ára 1,5 millió forint, motorja szívó-benzines, váltója kézi úgyhogy keresve sem találhatnánk átlagosabb autót.

Ügyfelünk vásárlás előtti használtautó átvizsgálást rendelt egy ilyen autóra, de próbaútra már nem kellett elmennünk vele, mesélem, miért.

Az olasz Titanium

A górcső alá vett Ford Focus Turnier 2.0i pontosan betöltötte a 14. életévét, amikor találkoztunk. Eddig a festői Olaszországban teljesített szolgálatot. Eddigi élete során (legalább) 210 ezer kilométert tett meg. Azért mondom, hogy legalább, mert szervizkönyv – az import autóknál gyakori módon – nem tartozott hozzá.

A Titanium a Focusnál akkoriban az elérhető legmagasabb felszereltségi szint volt. Tévesen azt gondoltam, hogy ebbe Magyarországon alapértelmezett volt a fűthető első üléspár, de a katalógus mást mutat. Minden esetre itthon bőr-szövet kárpitozás járt ehhez a szinthez, ez ebből a kivitelből hiányzott, vagy már más autó ülései voltak benne.

Tudják, hogy jövök, mégsem indul

Bár megrendelt szemléket 1-2 nappal előre biztosan egyeztetjük az eladóval, érkezésemkor még meg kellett keresni a bikát, mert a Focusnál se kép, se hang. Aztán a külső táplálással már azonnal indult, nem is állítottam le a szemle során. Mentségére legyen mondva, hogy fél óra múltán már a saját akksijáról indult a gép.

Az utastér állapota nem támasztotta alá a kijelzett futásteljesítmény. A varrás mentén sérült vezetőülés, az erősen lekopott klímagombok és kormány inkább 300.000 pluszos kilométerértéket indokolt.

Sajnos tovább rontotta az összképet, hogy a kereskedés ezt az autót nem takaríttatta ki, a vezetőülésen idült por állt már.

A kasztni állapota

Mindkét lökhárító lógott. Ez talán a származási országra vezethető vissza, Olaszországban nem ritka a kézifék nélküli, és/vagy sebességi fokozatban hagyott váltóval való parkolás, így arrébb tudja tolni egyik autó a másikat, ha nem adja ki a parkolóhely. A vészhárítók rögzítőkészletét máris felvehetjük a listára.

Kavicsos motorház fedél, élben lepattant ajtók és enyhén deformált elemek jellemezték az autót, de ez egy ilyen idős kocsinál tulajdonképpen elfogadható, másképp fogalmazva, készülni kell rá. Mondjuk a jobboldali tükör törött indexlámpája már nem is világított, ezt is pótolni kellene.

A festékréteg mérés csak a tetőn és a motorház fedélen mutatott gyári értékeket, ezeken kívül minden más külső elem volt már korábban javítva. A jellemző 220-400 mikrométeres értékek még elfogadhatóak lennének, de amikor a bal hátsó sárvédőn 1.500 fölé ugrott a műszer, az már nem annyira tetszett.

Az egyik mérési eredmény a bal hátsó sárvédőn

Tovább mértem hát a kasztni merevségéért is felelős bal hátsó oszlopon. Néhány csipogás után meg is találtam a vágás helyét, ahol 700 mikronos értéket mutatott a festékréteg mérő.

Az ügyfél kérésére itt már megálltunk volna

Felhívtam az ügyfelet az eddigi tapasztalatokkal és jelezte, nem ezt az utót keresi. Azért, hogy ne maradjon eredmény nélkül – bár a próbaútról én is lemondtam – a tárolóhelyen megpróbáltam megmozgatni a Focust.

Azonnal kiderült, hogy a kuplungtárcsája azonnal cserét igényel, ez természetesen viszi magával a kapcsolódó alkatrészeket, nevezetesen a kinyomócsapágyat és a szerkezetet is.

A motortérről is készítettem néhány felvételt, ekkor láttam meg, hogy a légszűrőházból kilépő levegőcső szigetelőszalaggal van „helyreállítva”, az előtte lévő szívótorok műanyag elemei pedig szét vannak esve. Ez utóbbi talán még olcsón orvosolható probléma, és az előbbi sem a költségek miatt bajos.

A cső lyukas és miért szívna a motor a nagyobb (szűrő felőli) ellenállás irányából, ha egyszer dolgozhat a fals levegővel is? A fő kérdés, hogy vajon mennyi ideig üzemelt szűretlen levegővel a motor és a lyukakon beszívott por mit okozhatott a motorban? Nem fogjuk megtudni.

Használt, vagy elhasznált?

Túl sok bizonytalansági tényezőt jegyeztünk fel a szemlelapunkra. Meglehet, egy 14 éves autótól másfél millióért nem kell sokat várni, de azért az minden vevőnek jogában áll, hogy a lehető legtöbb információt derítse ki egy autóról mielőtt pénzt ad érte.

Ezt követően tud megfelelően mérlegelni, hogy az adott költségek vállalhatók-e, vagy sem. Itt most a nem lett a válasz, de ez az eset is csak azt támasztja alá, hogy az olcsóbb, átlagos autók vásárlás előtti átvizsgálása is fontos és szükséges lépés.

Az átlagos autókról és konkrétan erről a Focusról részletesen is meséltem lapunk HangZóna rovatában, érdemes meghallgatni.

További autós tartalmakért kövesse az Autószektor Facebook oldalát!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....