tram-train

Augusztus elsejétől fizetős lesz és sűrűbben jár a tram-train

2022.07.27.

Augusztus elsejétől félóránként jár a tram-train Szeged és Hódmezővásárhely között, valamint fizetős is lesz. Tíz szerelvény már megérkezett a 12-ből, így nincs akadály a normál üzemmenetnek.

A MÁV-Start többféle zónát alakított ki a tram-trainen. Az AB zóna a Szeged-Algyő, a BC zóna az Algyő-Hódmezővásárhely, az ABC zóna a Szeged-Algyő-Hódmezővásárhely viszonylatot jelenti, míg a C pedig a Hódmezővásárhely városon belüli közlekedést takarja. A vonaljegynek négyféle típusa lesz (teljes áron, valamint érvényesíthető a 33, 50 és 90 százalékos kedvezmény), illetve külön kerékpár- és kutyajegy is váltható lesz a szerelvényekre. Az úgynevezett kétzónás bérlet Szeged-Algyő vagy Algyő-Vásárhely között 11 900 forintba kerül majd teljes áron. A háromzónás Szeged-Algyő-Hódmezővásárhely között 17 800 forint lesz.

A két-, illetve háromzónás bérletekhez szegedi helyi tömegközlekedési havibérlet is kapcsolódhat, utóbbival kombinálva 21 200 forint lesz az ár. A Szeged-Algyő bérlet pedig szegedi helyi bérlettel együtt 16 580 forint lesz. Vásárhelyen belül 5940 forintba fog kerülni a teljes árú havi bérlet - valamennyire érvényesíthető a 90 százalékos utazási kedvezmény!

Szeged és Algyő között 370, Algyő és Hódmezővásárhely között 310 forintért válhatjuk meg a vonaljegyet, Szeged-Algyő-Vásárhely között pedig 465 forintért lehet majd utazni, Vásárhelyen belül 250 forintos jeggyel lehet igénybe venni a vasútvillamost. Valamennyi vonaljegyre érvényesíthető a 33, 50 és 90 százalékos kedvezmény is. - A tram-trainen külön jeggyel szállíthatók a kutyák és a kerékpárok is, mostanra kiderült: 235 forint ellenében, legyen szó négylábúról vagy kétkerekűről – írta először a díjszabásról a promenád.hu, a portálon a részletes táblázatok is megtalálhatók.

Korábban írtuk:

Az augusztusi indulást hivatalosan Lázár János, a beruházásért felelős kormánybiztos jelentette be a Rádió 7 Közös Nevező című műsorában. A dátum már korábban is nyílt titok volt, lagalábbis az útóbbi hetekben már nem cáfolták kategórikusan az illetékesek, ha rákérdeztek erre az újságírók. Az első szerelvény november végi indulásáról itt írtunk, de később portálunk is tesztelte az egyik próbaüzemi járatot.

A térség országgyűlési képvielője hangsúlyozta, a tarifákat úgy határozták meg, hogy olcsóbb legyen a vasútvillamos, mint a Volánbusz. Az elkövetkezendő napokban az üzemeltető MÁV-START részletes tájékoztatást közöl a menetrendről és az árakról.

Sínre teszik Szentesen a 10. tram-train szerelvényt.

– Minden kedvezmény, tehát a 33, az 50 és a 90 százalékos is érvényes lesz. Szerintem egy nagyon jó projektet zárunk le, mindenki megelégedésére. Azt kívánom az összes vásárhelyinek, hogy egészséggel és biztonsággal tudja használni. A fél órás menetrendet tovább tudjuk sűríteni, ha minden jármű itt lesz, így még kedvezőbbé válik a tram-train – fejtette ki Lázár János a rádiónak.

– Jön a fizetős tram-train, a hírek szerint már nincs két hét, és jegyet kell venni, de még nincs írásos megállapodás a jegyek és bérletek áráról. És arról sem, hogy a szegediek milyen feltételekkel vehetik igénybe helyi utazásra a megszűnt 1-es villamost is kiváltó járműveket – írta közösségi oldalán Nagy Sándor, Szeged városfejlesztési alpolgármestere egy nappal Lázár János bejelentés előtt. Hozzátette, akkor arról még nem is beszélt, hogy ezt elvileg meg is kellene hirdetni, legalább 30 nappal a hatályba lépés előtt. Ahogy az írja a 2012. évi XLI. törvény a személyszállítási szolgáltatásokról.

"Együttállás" a szegedi Nagyállomás előtt...

Az alpolgármester azt is hangsúlyozta, hogy kollégái szerint nincs komoly probléma az előzőleg leegyeztetett számokkal, de ezt még két önkormányzati bizottság elé is be kell(ene) terjeszteni.

Továbbra sincs tehát írásos megállapodás az önkormányzat, valamint a Technológiai és Ipari Minisztérium között a vasútvillamos augusztusra tervezett szegedi használatáról. Ez a tarifák miatt is fontos lenne. Egyelőre senki nem tudja Szegeden, mennyit kell az utasoknak fizetni azért, amennyiben a városban Rókus vasútállomás és a Nagyállomás között villamosként kívánják használni a tram-traint. Az önkormányzat ennek kapcsán jelezte, hogy tíz százalék kedvezményt szeretne adni azoknak, akik kombinált bérlettel rendelkeznek, de erről máig nem született végleges megállapodás.

Városon belül is tökéletes és kényelmes a tram-train.

Mindezek a kérdések közös akarattal gyorsan megoldhatók, kisímíthatók, az viszont már tény, hogy újabb 3,6 milliárddal drágult a tram-train. A gyenge forint miatt ugyanis emelkedett a szerelvények vásárlásra fordított költség, a Magyar Közlönyben volt olvasható a módosítás. Eredetileg 17 milliárd 622 millió forintba került volna a járműbeszerzés. Az elszállt forint-euró árfolyam azonban újraírta a korábbi számításokat, ezért a “projekt kapcsán jelentkező árfolyamváltozás kompenzálására” 3 milliárd 653 millió forinttal meg kellett emelni a keretet. Így már 21 milliárd 275 millió kemény – vagy inkább gyenge – magyar forintot kell fizetni a szerelvényeket gyártó cégnek, a Stadlernek.

Azt nem kell sokáig bizonygatni, hogy az első – és a második – ránézésre is drágának tűnő, de kompromisszumaival együtt is kétségkívül jövőbe mutató tram-train a vásárhelyieknek a hasznosabb. Ehhez elég a két város méretkülönbsége is, a kisebből többen járnak át dolgozni, szórakozni a nagyobba, mint fordítva. Érthető, hogy Szegeden valamivel kisebb a lekesedés.

Az egyik, talán legdrágább törés a több közül.

Talán ezért is kapott a szokásos villamosbaleseteknél nagyobb sajtóvisszhangot az, amikor a tram-train koccant, tört rendesen - ezekről itt és itt írtunk -, jellemzően az autósok figyelemtlensége miatt. Jöttek a szokásos pótlóbuszok, és jönnek majd akkor is, ha a tesztüzem helyett már normál menetrend szerint közlekednek ezek a kényelmes, gyors szerelvények, és telibe kapja valemelyiket egy autós...

Fotók: Frank Yvette, Lázár János közösségi oldala és MÁV Zrt.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....