autóhitel

Autóhitelek – kérdezze meg bankárát, lízingtanácsadóját!

2015.01.19.

A nemzetgazdasági miniszter a bankokkal való tárgyalást tanácsolja a nehéz helyzetbe jutott devizaalapú autóhitellel rendelkezőknek a svájci frank árfolyamának elszabadulása kapcsán.

Varga Mihály a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfő reggel kijelentette: a bankoknál vannak programok a nehéz helyzetbe került hitelesek megsegítésére, ilyen eszköz lehet például a futamidő meghosszabbítása a törlesztő részletek emelkedésének kivédésére.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy a kormányzat kiemelten kezelte azokat a devizahiteleseket, akik ingatlant vásároltak, és azt elveszthették volna. – Egy autó elvesztése is nagyon komoly problémát okozhat valakinek az életében, de ez talán más eszközökkel áthidalható – fogalmazott Varga Mihály.


A miniszter beszélt arról is, hogy az államadósságot csökkentették, illetve abban a devizaadósság arányát 50-ről 35 százalékra szorították le, és ez a folyamat szándékuk szerint nem ért véget. Utalt arra is, hogy a svájci frank árfolyamának mindenki számára meglepő változása azért is kevésbé érintette Magyarországot, mert az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) az államadósságban a svájci frank alapú tartozásokat swap-ügyletekkel euróalapúvá változtatta.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....