Amikor 1998-ban megszereztem végre a jogosítványom, elkezdtem írni egy listát, hogy milyen autókat vezettem életemben. Gondosan feljegyeztem milyen gyártmány és típus, sőt még azt is, milyen motorja és váltója volt. 30-40 darabig írtam a listát, majd elengedtem, de annyi megmaradt, hogy minden autóhoz tudtam egy-egy sztorit.

Pont, mint kisgyermek koromban a Matchbox-aimról. A több mint száz darab kisautó mindegyikéről meg tudtam mondani, hogy kitől kaptam, azt is, milyen alkalomból.

Innen jött az ötlet, hogy írok néhány történetet és az ahhoz kapcsolódó gondolataimat. Mert sztori az van bőven. Na, nem kell csattanós, frappáns történetekre gondolni, mindössze arról van, hogy egy-egy fotó, emlék kapcsán megosztom, milyen élmények fűznek az autóhoz.

Bemelegítés

1980-ban születettem. Akkoriban merőben más volt az autós felhozatal, mint manapság. Az utcaképet a KGST gyártmányú autók homogén képe alkotta, persze nekünk is ezekből jutott. Első történetünkben én még csak biodíszlet vagyok, de vessünk egy pillantást a képre:

A kép Budapest XVII. kerületében a Régiakadémia telepen készült. Pontos idejét nem tudom, de mindjárt utánagondolunk. A képen középen anyai nagyapám, mellette jobbra nagyanyám látható, ő tart engem. Édesanyám a bátyámra vigyáz, hogy le ne essen a motorház fedélről, őt még a nagypapa is biztosítja az egyik kezével. Nagybátyám lazán könyököl a Zsiguli tetején – csak legyünk már túl a fotón.

A jármű pedig egy Lada 2101, amelyet 1976-77-ben forgalmaztak. Az ezerkettes Zsiguli használtan került a nagyapámhoz, de hiába kérdeztem a családot, ennél többet nem tudtak mondani, és attól tartok, hogy ha nem lenne ez a fénykép, akkor még magára az autóra sem emlékeznének.

Pedig fontos szerepet játszott a családunk életében. Nagyapám addig skodás volt. Egy 1000 MB és egy 100-as csúcstechnika után érkezett a sárga Zsiguli. Mivel szüleimnek ekkor még nem volt autója, ezzel a kocsival vittek haza újszülöttként a János Kórházból Albertfalvára.

Érdekes ez is. Nem úgy születtek a gyerekek, ahogy manapság. Apám annak rendje és módja szerint dolgozott, amikor jött a hír, hogy anyámat bevitték és én gyorsan meg is születtem. Ezzel a sárga Ladával szedték össze apámat és jöttek a kórházba, ahol egy monitoron meg is nézhette első kalimpálásaimat, majd pár nap múlva hazavittek.

Családi flottánk, mint a Dögkeselyű film

András Ferenc rendező 81-82-ben forgatta Cserhalmi György főszereplésével a Simon József taxisofőr bosszúhadjáratát bemutató filmjét, amely mára a retróautó-rajongók kultikus művévé emelkedett, hiszen jeleneteiben sikerült elérni, hogy a néző szinte benne van a történetben. Mindenkinek ajánlom a filmet, aki eddig nem látta. A tavaly elhunyt Ragályi Elemér fényképezte és nem csak az autók, hanem a nyolcvanas évek elejének minden pesti hangulata szinte tapintható. A filmben Simon Zsigulján kívül ugyane

Nagyapám sárga Ladáját egy 1200s váltotta piros színben. Ez ’82 körül érkezhetett és már újonnan. Közben apám is újított egy ezeröcsit fehér színben, ezt a kocsit a vállalat „selejtezte”, ahol dolgozott.

Nagyapám még a piros Zsiga érkezésekor rendelt egy új kocsit, ami valamikor 1987-ben érkezett meg, de ez már egy vajszínű kocka Lada volt. Nagyjából egyidőben jött mi a kávébarna kockánk is.

Emlékszem, mire Szarvasról Pestre értünk a kezdetben még alig hallható kipufogó kifújás nagy lyukká alakult és olyan hangja lett a Ladának, hogy ihaj!

A 2105-ös még 1994-ig szolgált a családunkban. Ezen a képen egy szarvasi nyaralás alkalmával fotóztattam magam a kocsival. Ezt a szokásomat – mármint, hogy autókkal pózolok – szerencsére megtartottam, úgyhogy lesz mivel illusztrálni az Autók az életemből sorozatot.

További autós tartalmakért kövesse az Autószektor Facebook oldalát!