baleset

Automata segélyhívó kerülhet minden új autóba 2018-tól az EU-ban

2015.04.28.

– Olyan elektronikus segélyhívó kerülhet az Európai Unióban forgalomba helyezendő új személygépkocsikba és kisteherautókba 2018-tól, amely baleset esetén automatikusan hívja a mentőket – erről fogadott el jogszabályt az Európai Parlament (EP) kedden.

A rendelkezés célja a halálos kimenetelű közúti balesetek számának csökkentése. Tavaly 25 ezer 700-an haltak meg az Európai Unió útjain, az automata segélyhívó becslések szerint 10 százalékkal mérsékelheti ezt a számot. A fedélzeti automatikus e-segélyhívó rendszer súlyos közúti baleset esetén a 112-es segélyhívó számon értesíti majd a mentőket, akik az információk alapján azonnal be tudják azonosítani a szükséges segítség jellegét és nagyságrendjét, így hamarabb a helyszínre érhetnek.


– A gyorsabb segítség életet menthet, enyhítheti a sérülések súlyosságát és csökkentheti a közlekedési dugók okozta költségeket – tudatja közleményében az EP. Adatvédelmi szempontokból a jeladó nem teszi majd lehetővé a járművek baleset előtti útvonalának visszakövetését. Csak szerencsétlenség esetén küldi el a mentőknek a jármű és az üzemanyag típusát, a baleset idejét és pontos helyét, illetve azt, hogy hányan ülnek az autóban.

Emellett az adatokat másnak az érintettek hozzájárulása nélkül nem lehet átadni, és a gyártóknak azt is meg kell oldaniuk, hogy véglegesen törölni lehessen őket. A szabályozás a 2018. március 31. után forgalomba helyezett új autóknál és kisteherautóknál írja elő kötelezően az automata segélyhívó beszerelését. Három évvel később pedig az Európai Bizottság meg fogja vizsgálni, hogy érdemes-e kiterjeszteni a rendelkezés hatályát más járműkategóriákra is.


A kedden elfogadott szabályok az autógyártók számára írnak elő kötelezettségeket. A tagállamoknak pedig 2017 októberéig kell kiépíteniük a rendszer működéséhez szükséges infrastruktúrát, amiről egy tavaly hatályba lépett uniós jogszabály rendelkezik. A szavazás eredményét közleményben üdvözölte Pelczné Gáll Ildikó és Kósa Ádám fideszes EP-képviselő, akik arra kérik a tagállamokat, hogy korszerűsítsék infrastruktúrájukat annak érdekében, hogy az e-segélyhívások gyorsan és hatékonyan eljuthassanak a készenléti segélyszolgálatokhoz.

– A XXI. században Európa nem engedheti meg, hogy a segélyszolgálatoknak ne legyen egységes informatikai háttérrendszerük vagy, hogy ne működjön az adatkeresés, illetve a helymeghatározás – húzta alá Pelczné. Kósa Ádám, a fogyatékosságügyi munkacsoport társelnöke rámutatott, hogy az automatikus segélyhívó nagy előnye, hogy mindenki számára hozzáférhető lesz, nem jelent akadályt majd az sem, ha a jármű vezetője fogyatékossággal él.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....
2026.09.22
A Volvo Cars igazgatótanácsa Klaus Zellmert nevezte ki a vállalat elnök-vezérigazgatójává. ..
2026.09.22
Szlovéniában keddtől a benzinért és a fűtőolajért is többet kell fizetni, a dízel szabályozott ára....
2026.09.22
A Geely a múlt héten nyitotta meg a Galaxy Cruiser 700 előrendelését Kínában, az érdeklődés nagy....
2026.09.22
A sztráda főváros felé vezető szakaszán történt a karambol. ..
2026.09.22
Horváth Edének, a Rába egykori legendás vezérigazgatójának - akit már életében vörös báróként....
2026.09.21
Nem kér pihenőt, nehéz alkatrészeket emel, és önállóan kerülgeti az akadályokat: megkezdte üzemi....