BMW AEON
A BMW Németországban első alkalommal állított munkába humanoid robotot egy autógyárban. A lipcsei üzem új „dolgozója” a Hexagon Robotics által fejlesztett AEON, amely az emberi felsőtestet sokoldalúan használható robotikai platformmal ötvözi – jelentette be a BMW Group.
Az AEON 165 centiméter magas, tömege 60 kilogramm, maximális sebessége pedig eléri a másodpercenkénti 2,5 métert, vagyis nagyjából a 9 km/órát. Emberi lábak helyett kerekeken közlekedik, így gyorsan és energiatakarékosan mozoghat a gyártócsarnokban. Felsőtestére különböző kezeket, megfogókat és szkennereket lehet felszerelni, ezért többféle feladatot is elláthat anélkül, hogy teljesen át kellene építeni.
A robot elsőként a nagyfeszültségű akkumulátorok összeszerelésében és külső karosszériaelemek gyártásában segíti a dolgozókat. Anyagokat szállít a gyártósorhoz, alkatrészeket mozgat, miközben képes felismerni és kikerülni az útjába kerülő akadályokat. Elsősorban ismétlődő, fizikailag megterhelő vagy kedvezőtlen testhelyzetben végzendő munkák átvételére szánják.

A látványos bemutató ellenére az AEON alkalmazása továbbra is pilotprojekt. A robot 2025 decemberében jelent meg először a lipcsei üzemben, majd laboratóriumi és gyári teszteken készítették fel a 2026 nyarán elindított üzemi próbákra. A BMW most azt vizsgálja, miként lehet a gépet biztonságosan és gazdaságosan beilleszteni a már működő sorozatgyártásba.
A német gyártó nem először kísérletezik humanoid robotokkal. Az amerikai Spartanburgban a Figure AI Figure 02 robotja tíz hónap alatt több mint 30 ezer BMW X3 gyártását segítette. Mintegy 1250 üzemóra alatt 90 ezer alkatrészt mozgatott meg, és hozzávetőleg 1,2 millió lépést tett meg.
A lipcsei teszt tétje ezért nagyobb egy technológiai látványosságnál: azt kell bizonyítania, hogy a humanoid robot nemcsak laboratóriumban, hanem műszakrendben, emberek és működő gyártósorok között is kiszámíthatóan dolgozhat. A BMW hangsúlyozza, hogy az AEON feladata az emberek tehermentesítése, nem pedig leváltása.