Németország

Automechanika Frankfurt: restart szeptemberben

2022.07.16.

Szeptember 13 és 17 között ismét megrendezik az Automechanika kiállítást Frankfurtban – jelentette be Bécsben tartott sajtótájékoztatóján Olaf Mußhoff, az Automechanika Frankfurt igazgatója. Emlékeztette arra, hogy utoljára 2018-ban volt teljes kiállítás a német városban, a 2020-as eseményt a koronavírus miatt el kellett halasztani.

Olaf Mußhoff, az Automechanika Frankfurt igazgatója.

A felszerelések, alkatrészek, tartozékok, irányítás és szolgáltatások vezető nemzetközi szakvására minden bizonnyal nem tér vissza régi fényében. Az utolsó békeévben, vagyis 2018-ban közel 80 országból vettek részt kiállítók, 170 országból pedig látogatók.

A koronavírus nem múlt el, Ukrajnában pedig háború van – jelezte Olaf Mußhoff az idei vásár kihívásait. Oroszországból és Belarusziából az uniós tilalom miatt nem vehetnek részt cégek. Ukrajnából a háború ellenére nyolc cég jelezte, hogy ott lesz Frankfurtban.

A karosszériagyártás is külön téma

A szervezés idején Kínában lezárások vannak, így a kínai cégek részvétele is korlátozott. Olaf Mußhoff beszélt arról is, hogy a kiállításon való részvételt több hónappal az esemény előtt meg kell tervezni. Területet foglalni, az áram és vízszolgálatókkal leszerződni, hogy a standokon legyen infrastruktúra. Már pedig a helyzet bizonytalan, s ki tudja, mi lesz szeptemberben. Ezért a kínai cégek döntős többsége nem lesz ott, de azok igen, amelyek európai képviselettel rendelkeznek, számuk eléri a kétszázat.

Magyarországról eddig kilenc cég jelezte, hogy ott lesz Frankfurtban.

Tavaly korlátozottan, inkább az online térbe vonult az Automechanika

A HEPA exportfejlesztési ügynökség mellett az Adaptive Recognition Hungary Zrt., a Draspó-Tempó Kft,. az Észak-magyarországi Autóipari Klaszter, a Grabmax Kft., a Jankovics Engeneering, a KK 95 Kft, a Maxwhere Solution Zrt,a Sheldon Invest Kft. és a Springtech Automotive Kft.

A bécsi sajtótájékoztatón Olaf Mußhoff beszélt arról is, hogy az autóipar soha nem látott fejlődésen és átalakuláson megy át, s ezek a témák kiemelt szerepet játszanak az idei Automechanika kiállításon.

Szeptemberben benépesül a Messe Frankfurt.

nkfurt területe.Az új mobilitás és digitalizáció véglegesen megváltoztatja az autóipari Aftermarkot. Az alternatív hajtástechnológiák (elektromobilitás, hidrogén, üzemanyagcellák, e-üzemanyagok, gáz) – és a hálózatba kapcsolt autók, forgalomirányítás és intelligens mobilitás állnak a középpontban.

Az autómosók sem hiányoznak. Fotók: Automechanika Frankfurt

A különleges show-n előremutató szakmai előadások hangzanak el, az Automechanika Innovation Awards díjátadóval, termékbemutatókkal, start-up pitch-ekkel és egyetemi és főiskolai kutatási projektekkel várja a látogatókat. Egy networking lounge köti össze az iparág szereplőit, és biztosítja a szükséges tudásátadást. Az ajánlat az ipart, a kereskedelmet, a tudományt és a politikát célozza meg, és hidat épít az OE-k felé. Az intermodális mobilitás és a mikromobilitás területéről származó innovációk a Future Mobility Parkban találhatók a kiállítás idején szabadtéri helyszínen.

A személyes találkozás élményét semmi sem pótolja, bízunk abban, hogy a kihívások ellenére sikeres lesz az idei Automechanika Frankfurtban – fogalmazott az igazgató.

Végül arról beszélt, hogy a covid és a háború ellenére folytatódnak a kiállítások. Idén lesz Automechanika Frankfurt mellett Isztambulban, Johannesburgban, Ho Si Minhben, Buenos Airesben, Dubajban és Sanghajban 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
Ránézésre Formula ruhába öltöztetett pilótás drón.     ..
2026.11.08
Egyelőre nem világos, hogy a gyártás átkerül-e egy másik üzembe, vagy a Tesla teljesen kivezeti-e a....
2026.11.08
A Bpiautósok összegyűjtötte egy videóba az elmúlt hónap legmegdöbbentőbb, legveszélyesebb és....
2026.11.08
Vízen járó és egyhelyben forgó modelljeik után a BYD kirakat presztízs márkája újabb nagyszabású....
2026.11.08
Átrendeződik az európai autógyártás térképe.   ..
2026.11.08
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Hidegek az éjszakák. ..
2026.11.08
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.08
Balesetet szenvedett balesetet a száguldó sofőr, a közterületi térfigyelő-kamerarendszer is....
2026.11.08
A BYD luxusmárkája, a Yangwang új sebességi világrekordot állított fel, ezzel a teljes autóipart is....
2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....