autó

Autómentes vasárnappal ösztönzik sétára az embereket Houstonban

2014.03.06.

A legforgalmasabb autóutak néhány szakaszának ideiglenes lezárásával igyekeznek sétálásra és szabadtéri programokra buzdítani vasárnaponként a városlakókat az amerikai Houstonban.

Az Egyesült Államok negyedik legnépesebb városának  polgármestere, Annise Parker a héten jelentette be a kezdeményezést,  amelynek keretében négy kilométernyi belvárosi útszakaszt fognak  elzárni pár órára az autók elől április első vasárnapján, hogy utat  engedjenek a gyalogosnak és a kerékpárosoknak. 

"Ez egy nagyszerű lehetőség arra, hogy megismerjük ezeknek az  utcáknak a környékét, méghozzá olyan módon, amelyre az autóban ülve  nem lenne lehetőségünk" - mondta Parker a Houston Chronicle című  napilapnak adott interjújában. A Sunday Streets Houston (Houstoni  Vasárnapi Utcák) elnevezésű programot májusban és júniusban a város  más útszakaszaira is kiterjesztik. 

A polgármester szerint a mostanihoz hasonló "nyitott utca"  programok már jó ideje nagy sikernek örvendenek más városokban. Az  első ilyen kezdeményezés több mint harminc éve indult a kolumbiai  Bogotában. 

A houstoni illetékesek szerint nagyjából 200 hasonló  kezdeményezés van világszerte, köztük olyan amerikai városokban,  mint San Antonio, St. Louis, Salt Lake City, New York és Los Angeles.

mti

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.05
A modern autókban már az ajtó kinyitása is szoftveres műveletté vált, Kína azonban most meghúzta a....
2026.09.05
Lezárták a Megyeri út érintett szakaszát a baleset miatt - írja kora este a Katasztrófavédelem. ..
2026.09.05
Pierre Gasly, az Alpine francia versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő....
2026.09.05
Kevesebb mint fél év leforgása alatt tízezer villámtöltő-állomást telepített a BYD Kína-szerte, és....
2026.09.05
A Geely három kiemelt európai eseményen csatlakozik a sportteljesítmény, a kitartás és a mentális....
2026.09.05
A mesterséges intelligencia segítségével akár száz évet is átugorhatunk. Bepillanthatunk a 22.....
2026.09.05
A legendás imolai versenypályán folytatja 2026-os nemzetközi programját Gender Tamás Junior. A 16....
2026.09.05
Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között....
2026.09.05
Hatan megsérültek, köztük annak a teherautónak a sofőrje is, aki lengyel turistákat szállító....
2026.09.05
Szeptember 4-én megnyitotta kapuit a 31. Balaton Boat Show, amely ismét a hajózás és az aktív....