utánpótlás

Autós szakmák a színfalak mögött: az autófényező 2. rész

2020.02.20.

Új sorozat indult az Autószektoron, ahol az autójavítással kapcsolatos szakmákat mutatjuk be, ami valljuk be sokunknak, - akik csupán használják járműveiket-, egy zárt világ, amire nem kizárt, hogy egyébként kíváncsiak lennénk. A fényezőműhelyben tett látogatás előző része itt olvasható. Mai interjúnkban újra az autófényezés rejtelmeiről lesz szó, és megnézzük azt is, hogy milyen belülről egy fényezőkamra. Az is kiderül, hogy mit gondol a fényező mester az utánpótlásról, mennyire népszerű a fiatalok körében a szakmunka?  

Ezt a szakmát nem te választottad, hanem a hivatás választott téged, hiszen ez egy harmadik generációs családi vállalkozás, ami évtizedek óta működik. Így gondolom neked is egy olyan szerepet töltött be az életedben, amit szerettél volna tovább vinni?

Én fiatalon a kereskedelem felé hajlottam, hiszen édesanyámnak volt egy festékboltja, ami nagyon sokáig megvolt. Engem ez érdekelt, és ezt a szakmát (kereskedelem) tanultam ki. Emellett persze nagyon sokat festegettem otthon hobbi szinten, és egy idő után több barátom is elhozta hozzám a motorját, na meg persze édesapámnak is többször besegítettem a munkáiba. Egyszer csak jött egy érzés, és rádöbbentem arra, hogy ehhez van érzékem, jól is csinálom, jól is lehet vele keresni, miért ne tennék bele még több energiát, ha ilyen jól működik. Ez volt az a pont, amikor igazán azt éreztem, hogy megtaláltam a saját utamat.

Vajon mi állhat a szakemberhiány hátterében? Ami gondolom a fényezők között is kialakult.

Igazából én azt látom, hogy a mai fiatalság nem azt a szakmát választja, ahol poros, piszkos lesz, és intenzív fizikai munkával tölti el a napjait. Inkább a szellemi foglalkozásokat, és a nagy karriert kergetik. Így aztán mi, akik még aktívan űzzük a szakmát, lassabban tudjuk elvégezni a munkát. Az idő viszont nem nekünk dolgozik, hiszen te is láthatod, hogy egyre több az autó. Ma már nem ritka, hogy egy családban két, vagy akár három autó is előfordul, de a szakemberek száma nem követi ezt a tendenciát. Jó lenne, ha a fiatalok megértenék azt, hogy szép karriert lehet befutni azzal, ha arra teszi fel az életét, hogy valamit professzionálisan űzzön, és átadhat majd a gyermekének egy jól menő vállalkozást, amit ő maga futtatott fel. 

Veszélyes anyagokkal dolgoztok, nem lehet, hogy ez van ennek a hátterében a gyér érdeklődésnek, és ettől tartanak a fiatalok?

Ahogy a technológia fejlődik, a biztonsági technológia is párhuzamosan fejlődik vele. Ha az előírásokat betartjuk, semmi egészségkárosodás nem jelentkezhet. Édesapám műhelyében oldószeres, nitro bázisú festékekkel dolgoztak, de abban az időben sem volt ez jellemző, hogy egészségkárosító hatása lett volna. Én általában véve optimista ember vagyok, de el vagyok keseredve azon, hogy milyen passzívan áll hozzá a szakmához a fiatalság. Mi két éve kampányolunk azért, hogy összeszedjük a jövő generációt. Nyílt napokon, iskolákban, és műhelylátogatást is tartunk. Iskolai pályaválasztási napokon már a hetedik osztályosoknak is tartunk rövid, és érdekes ismertetést a szakmánkról, hogy időben felkelthessük az érdeklődésüket. Tehát amit csak tudok, megteszek a szakma érdekében, hogy tovább fejlődhessen, és eljusson a következő generációhoz.

Mit mondanál azoknak, akik gondolkodnak ebben a szakmában, és tetszik nekik ez az élet? Mi lenne az, ami megerősítheti őket abban, hogy lehet ez egy hosszútávú, és jól jövedelmező befektetés a jövőjüket nézve?

Ha az ember egy olyan mesterséget akar, amivel biztos hátterű pályát választ, akkor ebben megtalálja a számításait. Az autófényező ma is hiányszakma. Autó rengeteg van, de autófényező kevés, így mindennél nagyobb szükség van a minőségi munkára. Kiemelném az alkotást, mert az autófényező nem egy olyan munkát ad ki a kezei közül, amiben csak részfolyamatokat vállalt, hanem nála ment végbe a kész munka, ő alkotta, és be is fejezte azt. Egy törött sárvédőből, ami szinte darabokban, cafatokban sérülten megérkezik, mikor benn vagy a fújófülkében és lefested, csillogóan új életre kel, azt neked köszönheti. Az elkészült darabot pedig büszkén csodálhatod, mint egy festő mikor meg fest valamit. Ez jó érzéssel tölti el az embert és elég jó fizetést tud összehozni vele mind alkalmazottként, mind vállalkozóként meg lehet belőle élni. Ha az ember odateszi magát 3-4 év alatt tökéletesen el tudja sajátítani az alapokat. Ha pedig igazán akarja, és szívből csinálja, akkor biztosan jó szakember válik belőle.

Eddig csak feltételezéseim voltak, de most István műhelyében járva beigazolódott, hogy a járműipari szakmák bármelyik ágát nézve ez az egyik legösszetetteb rész, hiszen annyi segédanyag kell, és annyi lépcső van, míg a sérült karosszériaelem eljut az eredeti állapothoz, hogy egy kívülről talán egyszerűnek tűnő, de valójában bonyolult és összetett szakma az autófényezés. Ha tetszett az interjú, akkor legközelebb találkozzunk egy másik autójavító szakember műhelyében.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.10.03
A HangZóna mai vendége Pintér László r. alezredes. ..
2024.10.03
Káros és veszélyes a kínai elektromos autókra kivetendő büntetővámokról szóló európai uniós....
2024.10.03
Pánik a reptéren.   ..
2024.10.03
Összehangolt akció zajlott Kaposváron és vonzáskörzetében, 94 szabálysértővel szemben léptek fel a....
2024.10.03
A német gyártó a 19A 00010 ZDK-259-101-es számú alkatrészként is ismert ketchupot osztogatta ingyen....
2024.10.03
Stabilizálódni látszik a cégautóflotta-piac, az új autók beérkezése újra a régi ütemben zajlik, a....
2024.10.03
A sofőrös limuzin valódi rétegmodellnek számít, hiszen bár igény van rá, kevés fogy ilyen autóból.....
2024.10.03
Az utolsó versenyhétvége következik a kamion Európa-bajnokság idei szezonja során, Spanyolországban....
2024.10.03
Rossi Moor tegnap sikeresen megkezdte az  MMR csapat pilótájaként a hivatalos tesztet a Moto 2 es....
2024.10.03
Az elektromos minibuszuk napelemekkel és 65 hüvelykes kijelzővel is rendelkezik. ..