rendőrségi eljárás

Autós üldözés Budapesten

2025.09.27.

Egy 27 éves sofőr a rendőri intézkedés elől menekült - baleset lett a vége - írja a police.hu.

A csepeli járőrök a XXI. kerületben, a Szent Imre téren akartak igazoltatni egy autóst szeptember 26-án éjjel 2 óra körül, a sofőr azonban a rendőrök jelzésére nem állt meg, hanem úgy döntött, hogy a mellette ülő utasával együtt inkább menekülőre fogja.

A rendőrök megkülönböztető fény- és hangjelzés együttes használatával követni kezdték, de a sofőr ennek ellenére sem állt meg. A követésbe hét további rendőrautó is bekapcsolódott, és Budapest több kerületét érintve a Soroksári úton, a Könyves Kálmán körúton, az Üllői és Határ úton át folyamatosan a jármű nyomában voltak. Az autós az M51-es autóúton még a forgalommal szemben is közlekedett, majd az M0-áson visszafelé hajtott Csepel irányába, amikor alig több mint 20 perc és körülbelül 50 kilóméternyi menekülés után a kerület határában Szigetszentmiklós illetékességi területén egy betontömbnek ütközött. 

A rendőrök igazoltatták a 27 éves V. Józsefet és utasát, a 20 éves Z. Fannit. A sofőr a balesetben könnyebben megsérült, ezért őt a mentők kórházba vitték. Kiderült, hogy a járművet eltiltás hatálya alatt vezette, emiatt a XXI. Kerületi Rendőrkapitányság indított eljárást vele szemben, míg ámokfutása kapcsán a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya közúti veszélyeztetés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást.

Utasa a kábítószer gyorsteszt eredménye alapján korábban kokaint fogyasztott, ezért a csepeli nyomozók őt kábítószer birtoklása vétség miatt hallgatták ki.

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....