rendőrség

Autós üldözés után fogtak el egy körözött férfit Zalaegerszegen

2019.12.10.

Nemzetközi körözés alatt állt az a 45 éves férfi, akit keddre virradó éjjel, autós üldözést követően tudtak elfogni Zalaegerszegen - közölte a rendőrség honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrök azért figyeltek fel a személygépkocsira az éjszakai járőrözés során, mert annak vezetője több szabálysértést is elkövetett. A rendőrök megkülönböztető fényjelzést használva, hangszórón keresztül felszólították az autóvezetőt, hogy álljon félre, de a sofőr inkább gyorsított, illetve az autó világítását lekapcsolva igyekezett elmenekülni.

A sofőr egy kanyarban elveszítette uralmát gépkocsija felett, amely a vízelvezető árokba hajtva egy hídfőnek csapódott, majd a jobb oldalára borulva állt meg. A járőrök a könnyebb megsérült férfit igazoltatták, de többször is valótlan adatokat közölt, ezért előállították a rendőrkapitányságra. Miután tisztázták személyazonosságát, kiderült, hogy nemzetközi elfogatóparancs alapján körözés alatt áll. A gyöngyösfalui férfit a rendőrök őrizetbe vették.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.01
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj....
2026.05.01
Az ICDP áprilisi webinárján bemutatott megoldás szerint az autóipari márkastandardok ellenőrzése....
2026.05.01
A márkaimportőr jelentős árcsökkentést jelentett be a C5 Aircross SUV Hibrid 145 automata....
2026.05.01
Az orosz autópiacról kivonult nyugati gyártók helyét átvették a kínai márkák Oroszországban, az....
2026.05.01
„A 2026-os frissítéssel a Mazda 2 Hybrid a formatervezés, a kényelem és a biztonság terén is tovább....
2026.05.01
A német autóipar válsága és az európai biztonsági helyzet romlása egyre látványosabb szerkezeti....
2026.05.01
A Lexus LFA neve egyet jelentett a V10-es motor igéző hangjával. Az utód viszont hátrahagyja ezt:....
2026.05.01
Az egyhetes közlekedésbiztonsági akció hétfő rajtól – számolt be a police.hu ..
2026.05.01
A tervezett tömegrendezvények miatt a főváros több pontján is forgalomkorlátozásokra lehet....
2026.05.01
Két vízsugárral kellett oltani – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. ..