kiállítás

Autotechnika-Autodiga és Automotive Hungary kiállítás 2017 Budapest 1. rész

2017.12.28.

Három kiállítás összevontan várta idén a látogatókat a vásárvárosban. Az Autodiga már eredetileg is egy összevont fogalom volt, mely a diagnosztikából és a garázsberendezésekből állt össze 25 évvel ezelőtt. 

Kezdetben Győrben a Széchenyi István Egyetemen volt és a kiállításon kívül sok érdekes előadás is elhangzott annak idején. Az elmúlt 25 év alatt, mióta ezek a kiállítások megrendezésre kerültek sokat változott a helyzet, de a szakma is. Kevesebb lett a kiállító, kevesebb a látogató és kevesebb a lelkesedés is. A szervezők összecsatlakoztatták az egykori lassacskán haldokló járműkiállítással és az új, és egyre erősödő autóipari beszállítói területtel, melyből ez volt az ötödik ilyen kiállítás. Ez a kezdeményezés eredményesnek bizonyult. Csatlakozott még hozzájuk néhány jelentősebb szakképző intézmény is.

Október18.-ától 21.-éig volt megtekinthető a budapesti vásárváros A pavilonjában ez a rendezvény. 

Autógyárak, melyek rész vettek az idei rendezvényen:

A Mercedes Kecskeméti gyára például több típust, közöttük egy a jövőbe mutató formatervet is bemutatott. Folyamatosan sok érdeklődőt vonzottak ezek az autók.  

A Suzuki kiállított autói között volt egy, az érdekesebb részeinél kimetszett Vitara is. Jól lehetett látni a passzív biztonság fontosabb elemit, mint például a biztonsági öv feszítőket, az első és az oldalsó légzsákokat és a működtető elektronikájukat is. Meg lehetett jól figyelni a lökhárítók és a váznyúlványok közé beszerelt első, és a hátsó crash-boxokat. Ütközéses baleseteknél az energia jelentős részét ezek alakítják át deformációs munkává. Így megóvják a váznyúlványokat a nagyobb deformációtól. A javítás olcsóbbá válik, mert a crash-boxok a csavarkötések oldása után újakra cserélhetők. Ezen a standon az önként jelentkezők kipróbálhatták ezen a Vitarán a szerelői képességüket is. Bizonyos, más – más alkatrészek beszerelését végezhették el a gyári szakemberek jelenlétében.

A Vitrarán kívül az S-cross, és a Swift legújabb változatát és egy G5S motorkerékpárt is meg lehetett nézni. Kiállították a Suzuki Marine az új, változtatható forgásirányú, 220,7 kW –os 4 literes 24 szelepes V6 –os csónakmotorját is.

Az Opel standján a Grandland X, az Insignia, a Mokka X típusú gépkocsikat lehetett megnézni.

Az Audi Hungária Győri gyára az RS3 Quattro, és a TT RS Coupé Quattro típusú személygépkocsikat mutatta be. Kiszerelt állapotban lehetett látni az Audi TT öthengeres, 2,5 literes TFSI EVO motorját is.

A Nissan, amely autógyár 1947 óta gyárt elektromos hajtású személygépkocsit, és a világon először használta a lítium-ion akkumulátort az energia tárolására, az idei kiállításon a LEAF típusú villanyautó kimetszett példányát mutatta be. Ez egy nulla emissziós, általános használatra tervezett gépkocsi. A 80 kW –os, elöl elhelyezett 3 fázisú váltakozó áramú szinkron motor az első kerekeket hajtja. Hatótávolsága 160 km. Az áramátalakító inverter is elöl van elhelyezve. A nagy feszültségű egyenáramú lítium-ion akkumulátortelep a futóművek között alul van beépítve. A gépkocsi működését IT (Telematics) rendszer felügyeli.  

A Rába a katonai kivitelű terepjáró haszonjárművét állította ki. Több hazai autóbusz gyártó is bemutatta termékeit.  

Kőfalusi Pál

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.31
A 64 éves francia menedzser 21 éves megbízatása után véget ért az olasz cégnél, a Renault korábbi....
2026.08.31
Sorozatunk befejező részében érkezik néhány olyan autó, ami a kétezres évek elején még újdonságnak....
2026.08.31
 1976. július 15-én vezették be a kötelező biztonsági öv használatát Ausztriában. Az akkori....
2026.08.31
2026. szeptember 1-től minden márkára kiterjesztik a hosszú garanciát Magyarországon. ..
2026.08.31
1.000 km-es hatótávolság Kecskemétről ..
2026.08.31
Szeptembertől rendelhető a Frontera Start 6.990.000 forintos induló áron 100 lóerős benzinmotorral....
2026.08.31
Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést....
2026.08.31
Drámai balesetet rögzített egy autópálya forgalomfigyelő kamerája. A felvételt az MKIF Zrt. tette....
2026.08.31
Harmadik évébe lépett az FTC női kézilabdacsapata és a Toyota márkakereskedő együttműködése. A 2026....
2026.08.31
A Toyota 23 éves finn versenyzője zsinórban harmadszor győzött. Ezúttal a Paraguay-ralin lett első....