LeMans

Az Aston Martin őrült gokartja

2016.06.23.

Amikor a világ egyik legnagyobb és legnehezebb autóversenyére készülsz talán jó, ha egy kicsit kiengeded a fáradt gőzt. Így gondolhatták az Aston Martin Racing csapat tagjai is, amikor Le Mans-ban a V8 Vantage GTE versenyautók mellett valami igazán játékos dolgot is kipakoltak a kamionjaikból. Az eredeti Aston Martin versenyfényezésbe öltöztetett Razor Crazy Cart gokartok pedig nem hazudtolják meg a nevüket.

Az egy hajtott és négy kis görgős kerékkel rendelkező Crazy Cart gokartokat a Razor építette az Aston Martin szakemberei azonban nagy műgonddal készítették fel őket a Le Mans-i versenyhétvégére. Kézzel festett Stirling Green fényezés, kézzel varrott bőr és Alcantara ülések, különlegesen varrott kormánykerék és egyéb finomságok jellemzik a mini gokartokat.

A móka és a lazítás érdekében pedig a csapat a három gokarttal ki is küldte a pilótáit egy kis gyakorlásra a 13.629 kilométer hosszú sarthe-i pályára.

„Ez a 14. évem itt Le Mans-ban, de még sohasem vezettem így ezen a pályán” – nyilatkozta az Aston pilótája, Darren Turner, aki a 24 órás versenyen 2007-ben és 2008-ban is megnyerte a csapat színeiben a GT1-es kategóriát. „A csapatunk győzni akar, és ahogy a sisak a fejünkre került ez most sem történt másképp.”

A 480 lóerőnél is erősebb Vantage GTE versenyautóhoz szokott pilóták a video tanulsága szerint láthatóan élvezték a „versenyt” az aprócska, 12 mérföld/órás (19.2 km/óra) végsebességre képes, driftelésre kitalált elektromos gokartokkal.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.09.23
259 kilométeres hatótáv, 28 perces gyorstöltés, kategóriaelső csomagtér és Gemini: a Nissan új....
2026.09.23
Az Olasz Posta jóvoltából bélyegeken is megjelennek az Olasz Nagydíj legendás, történelmi....
2026.09.23
A Párizsi Autószalon közeledtével, az Opel felfedte, hogy legújabb tanulmányautójának neve Opel....
2026.09.23
Ezek a márkák tűnnek el rohamtempóban a magyar autóparkból.  ..
2026.09.23
Magyarországot 25 versenyszámban 29 induló képviseli a fiatal szakemberek versenyén, a WorldSkills....
2026.09.23
Trendszerűen nőtt az utazások hossza a MOL Limo-nál az idei nyáron. A szolgáltató friss adatai....
2026.09.23
Megkezdték a próbagyártást kedden a CATL kínai akkumulátorgyár új, debreceni cellagyártó üzemében....
2026.09.23
Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében....
2026.09.23
 Az üzemanyagárak továbbra is emelkednek. A gázolaj ára körülbelül 2,30 euró, ami minden idők....