Győr

Az Audi, ahol tud segít: festenek, takarítanak – és KKV-ket támogatnak

2021.10.13.

Október a jócselekedet hónapja az Audi Hungariánál: hosszú évek óta az őszi hónap a társadalmi felelősségvállalás szellemében és az önkéntesség jegyében telik a vállalatnál. A programsorozat kiemelkedő kezdeményezése az Audi Hungaria és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tudástranszferre épülő előadássorozata, amelyet a régió kis- és középvállalkozásai számára indítanak. A részletekről Németh Kinga, az Audi Hungaria személyügyért és szervezétért felelős igazgatósági tagja tartott sajtótájékoztatót a kamarában.

„Egymás segítése és az önkéntesség olyan értékek, amelyekre talán még sosem volt akkora szükség, mint napjainkban. Számunkra alapvetés, hogy igyekszünk minél többet visszaadni annak a régiónak, amelyben otthonra találtunk. A hosszú hagyományokra visszanyúló szponzorációs és adományozási tevékenységünk mellett az önkéntességet is ösztönözzük munkatársaink körében, amelyre számos lehetőséget kínálunk számukra az októberi „Jócselekedetek hónapja” programsorozatunk keretében - mondta Németh Kinga. Kifejtette: három eleme van az önkéntes segítségnek. Egyénileg arra bíztatnak mindenkit, vegyék észre a környezetükben részoruló idős embereket, ha kell, segítsenek fát vágni, szenet hordani, gyógyszert kiváltani. Második elem a csoportban nyújtott segítség. A régió intézményeivel közösen kijelölt projektekben, például a Gézengúz Alapítvány épületének környékét tehetik szebbé, több idősotthonnál végezhetnek kertrendezési munkálatokat vagy vállalhatnak javítási munkálatokat többek között a győri állatmenhelyen is.

Audis munkatársak a Bagolyvár Gyermekotthonban

A harmadik elemről így fogalmazott: Külön öröm számomra, hogy a kamarával közösen egy nagyszerű kezdeményezést indíthatunk útjára, amely tovább erősíti a kapcsolatot a kamara az Audi Hungaria, valamint a régió vállalatai között”, mondta Németh Kinga, az Audi Hungaria személyügyért és szervezétért felelős igazgatósági tagja.

Az Audi Hungaria a régió és az ország egyik meghatározó gazdasági szereplője és egyik legnagyobb munkaadója. A vállalatnál dolgozó több mint 12 000 munkatárs az évek során széleskörű ismereteket és jelentős tudástőkét halmozott fel, amelyből a régió kis- és középvállalkozásainak átadva szeretne hozzájárulni a térség és az egyes gazdasági szereplők sikereihez és további fejlődéséhez.

A „Pro Bono” kezdeményezés keretében az Audi Hungaria önkéntesen vállalkozó szakemberei előadások során mutatnak be a kamara javaslatai alapján különböző témákat, mint például minőségbiztosítás, Lean Management, logisztika, személyügyi kihívások a járvány után vagy éppen stratégiai controlling. A szakemberek a témákhoz kapcsolódóan gyakorlati példákon keresztül mutatják be azokat a folyamatokat és módszereket, amelyeket az érdeklődő kis- és középvállalkozások át tudnak ültetni saját szervezetük mindennapjaiba.

„A kamara feladata, hogy olyan gazdasági környezetet teremtsen a megyében, ahol a kis- és középvállalkozások és a nagyvállalatok is megtalálják a számukra fontos irányokat és lehetőségeket. Egy nagyvállalatnak ilyen plusz lehet, ha a tudásának és gyakorlatának átadásával segíti a kisebb cégeket, míg egy kisvállalkozásnak, de akár egy közepes méretű cégnek is kiváló tanulási lehetőség a nagyobbtól, hatékonyabban vagy szervezettebben működő vállalattól tanulni. A program fontos eleme, hogy a résztvevő KKV vezetők nemcsak hallgatják az Audi Hungaria előadásait, hanem kérdezz-felelek módon konzultálnak, megosztják egymással kérdéseiket és egyedi tapasztalataikat”, mondta Pintér-Péntek Imre, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

A képen balról jobbra: Nagy György, az Audi Hungaria Üzemi Tanácsának elnöke, Németh Kinga, az Audi Hungaria személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja és Pintér-Péntek Imre a "Pro Bono" program sajtótájékoztatóján

„Egy vállalkozás sikeres működéséhez elengedhetetlen munkatársainak felkészültsége, tudása, nyitottsága az új dolgokra és természetesen egy innovációorientált, kreativitásra nyitott munkahely. Az Audi Hungaria eredményei jelzik, hogy a munkavállalói közösségünk – gyártósortól, karbantartáson át az irodai támogatókig – magas szintű tudással, tapasztalattal rendelkezik. Hiszem, hogy e rengeteg tapasztalat, kompetencia átadása segít a megyei vállalkozásoknak, az ott dolgozó munkatársaknak, hogy tevékenységük még sikeresebb legyen”, fűzte hozzá Nagy György, az Audi Hungaria Üzemi Tanácsának elnöke.

Az AUDI AG „jó szomszédként” hosszú évek óta ösztönzi a társadalmi szerepvállalást az egyes gyártótelephelyein. A vállalat a „Corporate Citizenship” szemléletmódját világszerte éli, amely három akcióterületet foglal magában: „Elköteleződés”, „edukáció” és „bátorítás”. Az „edukáció” például a szaktudás és nyelvismeret átadását jelenti, a „bátorítás” keretében olyan kezdeményezéseket indítanak, amelyek az egyéneket támogatják, hogy saját magukon tudjanak segíteni. A vállalat ennek szellemében támogatja a munkatársai önkéntes tevékenységét és ezzel együtt a közösségeket a világ számos pontján.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.30
Vendég - Kovács Bálint motorversenyző ..
2026.04.30
Növelte árbevételét 2026 első negyedévében a Renault-csoport, miközben az értékesítési darabszám....
2026.04.30
Kína specifikus, a piac helyi elvárásait és szokásait figyelembe vevő spin-off márkát hoz létre a....
2026.04.30
A Móricz Zsigmond körtér és a Kamaraerdei Ifjúsági Park között közlekedő N41-es villamos nyitja....
2026.04.30
Elektromosan 145, összesen pedig egy szuszra 970 kilométert tud megtenni a Leapmotor hatótávnövelt....
2026.04.30
A digitális forradalom az autóipar egyik legfontosabb versenyterepe. A Peugeot számára is különösen....
2026.04.30
A hamarosan érkező szériagyártású modell valószínűleg az MR2 nevet kapja majd, hasonlóan az....
2026.04.30
A májusi első, hosszú hétvégén sűrűbben közlekednek a menetrend szerint járó hajók Fonyód és....
2026.04.30
Idén a Jet Power Hungary Kft (www.jetpower.hu) , a legendás Can-Am (www.brp.com) márka a....
2026.04.30
A Škoda Auto ismét nagy dobásra készül: a márka hamarosan bemutathatja legújabb, egyelőre Peaq....