Audi Hungaria Zrt.

Az Audi Hungaria idén is dobogós a legvonzóbb hazai munkáltatók között

2020.05.19.

Az AUDI HUNGARIA Zrt. immár hatodik alkalommal végzett az első három legvonzóbb munkáltató között a Randstad magyarországi Employer Banding felmérésében - írja a cég közleménye.

„Nagyon örülünk az elismerésnek, büszkék vagyunk arra, hogy évek óta Magyarország egyik legvonzóbb munkáltatója vagyunk. Számomra személyügyi igazgatóként különösen fontos ebben a kihívásokkal teli időszakban hangsúlyozni, hogy vállalatunk legnagyobb értékét a munkatársaink jelentik. Az ő elkötelezett és kiváló munkájuknak köszönhetően tud az Audi Hungaria immár 27 esztendeje töretlen sikerrel működni Magyarországon”, mondta Dr. Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja.

„Az Audi Hungaria célja, hogy a jövőben is megőrizze ezt a pozíciót. Ennek sikertényezői a vonzó javadalmazás, az innovatív munkakörnyezet, a sokrétű képzési kínálatunk, a fejlődési lehetőség, amely által vonzó jövőbeli perspektívát biztosítunk munkatársaink számára”, tette hozzá Dr. Knáb Erzsébet.

A Randstad Employer Branding kutatás a világ legnagyobb független felmérése a munkáltatói márkákról, amely a világgazdaság több mint 75 százalékát lefedve 32 ország munkaerőpiacán tevékenykedő vállalatokat vizsgál, mely kutatásban az Audi Hungaria évek óta részt vesz.
 
A négykarikás vállalat jelenleg 12 800 munkatársat foglalkoztat Győrben, jól bevált oktatási rendszerrel gondoskodik az új generációk képzéséről és ezzel a vállalat szakemberigényének kielégítéséről. Így a duális képzés és az egyetemi együttműködés fontos részei az Audi Hungaria személyügyi stratégiájának. Évente többszáz gyakornokot fogad a vállalat a felsőoktatásból és átlagosan 250 tanulót oktatnak a duális szakképzésben, 14 szakmában.

 

Az Audi Hungaria a vállalatalapítás óta biztos munkahelyeket és hosszú távú szakmai perspektívát kínál a munkatársainak. Vonzó bérek és munkakörülmények mellett személyes és szakmai fejlődési utakat kínál Győrben, de a munkatársak a konszern világszerte működő járműgyáraiban is kipróbálhatják magukat.
 
 
A győri székhelyű AUDI HUNGARIA Zrt. az Audi Konszern tagja, az Audi és Volkswagen Konszern központi motorszállítója. Évente közel kétmillió erőforrás, köztük elektromos meghajtások is készülnek a vállalatnál. Győrben gyártják az Audi TT Coupé és TT Roadster, az A3 Cabriolet, valamint az Audi Q3 és az Audi Q3 Sportback modelleket. Az Audi Hungaria számos alumínium karosszériaelemet szállít különböző Volkswagen konszernmárkák számára, valamint egyre jelentősebb fejlesztési tevékenységet – járműhajtás- és járműfejlesztés – folytat.
 
Az Audi Hungaria évek óta Magyarország egyik legnagyobb árbevételű vállalata, az ország legnagyobb exportőreinek egyike és a hazai járműipar legnagyobb beruházója. Az Audi Hungaria 2019 év végén 12 807 munkatársat foglalkoztatott.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.08
Olyan innovatív újrahasznosítási folyamatokat dolgozott ki a BMW, amelyek révén még több magas....
2026.02.08
Több autó ütközött Óbaroknál Hegyeshalom felé, később pedig ugyanebben az irányban útjavítás miatt....
2026.02.08
Ha sárgára vált a lámpa, sok autós felgyorsít, pedig ez szabálytalan és veszélyes. Tóbiás és....
2026.02.08
Kiürítettek egy Koppenhágába tartó utasszállító repülőgépet a brüsszeli repülőtéren, miután a....
2026.02.08
Egy napra visszatért az Ikarus 435T troli Zuglóba. Szombaton N82A jelzéssel a BKV nosztalgiatrolija....
2026.02.08
A kínai SAIC Motor olaszországi leányvállalata a Maxus-szal belépett a haszongépjárművek piacára,....
2026.02.07
A műszaki fejlesztésekkel és szabályozással is növelnék az EV járművek hatótávolságát. ..
2026.02.07
A Xiaomi a már amúgy is izmos SUV-ját, a YU7-est egy bő 1000 lóerős szörnyeteggé változtatta. ..
2026.02.07
A bécsi fiatalok egyre inkább lemondanak az autóhasználatról. Ez a megállapítás az elmúlt évek....
2026.02.07
Egy legendás motorversenyző fiát szerződtették a 2026-os szezonra. ..