Győr

Az Audi Hungaria más vállalatok számára is elérhetővé teszi szakképzési rendszerét

2022.04.11.

Az Audi Hungaria 2002-ben vezette be a duális szakképzés rendszerét, amely a vállalat munkaerő-utánpótlásának egyik biztos alapja. Az Audi Hungaria azonban a jövőben nem csak saját szakembereit képezi majd az elismert duális szakképzésében, hanem ezt a lehetőséget a régió más vállalatai számára is elérhetővé teszi. A régióban több olyan munkáltató is található, ahol a duális képzéshez szükséges feltételek nem biztosítottak, de szeretnének magasabb szintű, szélesebb körű ismereteket nyújtani tanulóik számára. Az Audi Hungaria Képzőközpontjával történő együttműködés erre kínál megoldást.

„Vállalatunk tudatosan alakítja az oktatás világát. Számunkra ez azért kiemelten fontos, mert csak versenyképes és fenntartható kompetenciákkal biztosíthatjuk vállalatunk jövőbeni sikereit. Munkatársaink kompetenciafejlesztését egy folyamatosan fejlődő hálózatban valósítjuk meg. Ennek alappillérei a képzőintézmények – beleértve a szakképzőiskolákat és az egyetemeket is –, valamint kooperációs partnereink. Örülünk, hogy Képzőközpontunk kapuinak megnyitásával hozzájárulhatunk más vállalatok szakembereinek képzéséhez és ezáltal a régió versenyképességének erősítéséhez”, mondta Németh Kinga, az Audi Hungaria személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja.

Fotó: Audi

Az Audi Hungaria 2012-ben nyitotta meg képzőközpontját, azóta tanulók ezrei sajátították el itt szakmájuk fortélyait és szereztek képesítő bizonyítványt tanulmányaik befejeztével. Jelenleg a középfokú képzés többféle szintjén, összesen négy szakmacsoportban folyik az oktatás, melynek egyik alapköve a konszern más telephelyeivel történő szakmai és módszertani kooperáció.

Az Audi Hungaria Képzőközpontjával történő együttműködés olyan cégek számára kínál lehetőséget, amelyeknek kiemelten fontos tanulóik gyakorlatorientált képzése és a gyártásban szerzett tapasztalat, de a duális szakképzéshez szükséges feltételek megteremtését nem tudják vállalni. A program olyan cégek számára is előnyökkel járhat, akik saját duális képzési rendszert működtetnek, hiszen így megvalósulhat a vállalatok közötti tudásmegosztás és tapasztalatcsere. Ilyen szakmai együttműködés valósul meg már jelenleg is a kunszigeti telephelyű SICK Fejlesztő, Termelő és Kereskedelmi Kft.-vel.

A képzés első felében a tanulók alapvető szakmai kompetenciájukat építhetik fel az Audi Hungaria modern technológiával felszerelt Képzőközpontjában, valamint megismerhetik az autóiparban alkalmazott gyártási technológiákat és folyamatokat is. Ezt követően az együttműködő partnercégek a képzési szakasz rájuk eső részében a szakmai kompetenciabővítést saját technológiájukhoz igazíthatják. Az együttműködésnek köszönhetően a partnervállalatok nemcsak megbízható, naprakész tudással rendelkező szakembereket nyernek, de ily módon biztosíthatják a megfelelő munkaerő-utánpótlásukat is.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....