Ingolstadt

Az Audi a vadászat istennőjével indul a BMW és a Mercedes után

2020.06.02.

Az Audi új projektet indított: szakemberekből álló csoport fejleszti ki a jövő autóját "Artemis" néven – írja az automobilwoche.de. Artemis a vadászat istennője a görög mitológiában - és itt az ideje, hogy az Audi újra vadásszon a BMW-re és a Mercedesre – vélekedik a német szakportál.

 

 

Markus Duesmann ambiciózus tervet terjesztett elő két hónappal azután, hogy az Audi főnökeként kezdett dolgozni: Alex Hitzinger irányítása alatt álló szakembereknek "gyorsan és bürokráciamentesen kell kidolgozniuk az úttörő modellt az Audi számára" - jelentette be a cég.  A csapat felhasználhatja az egész VW-csoport erőforrásait és technológiáit, ugyanakkor nagy szabadságot élvezhet.  A gyors és agilis fejlesztési folyamatnak a további fejlesztések modelljévé kell válnia. 

Eddig e-tronnak nevezték az Audi elektromos autóit, lehet, hogy az istennő átvesz mindent? Fotó: Audi AG

Első eredményként egy rendkívül hatékony elektromos autónak 2024-ben kell eljutnia a piacra. Az autó mellett a csapatnak ökoszisztémát kell létrehoznia az autó körül, és így új üzleti modelleket kell kidolgoznia.Ez olyan versengő termékekre emlékeztet, mint például a Mercedes Me. A Daimler megpróbálja eladni az ügyfeleknek az autón kívüli egyéb szolgáltatásokat és termékeket. Szinte tíz évvel ezelőtt a BMW felállította saját csapatát a "Project i" kifejlesztésére is, amelyből a két i3 és i8 modell származik.  Sokat hoztak a BMW-nek a fejlett márka imázsáért, ám a gazdasági siker kevesebb volt - jegyzi meg a portál.

Hitzinger a motorsportból érkezett

Alex Hitzinger hosszú ideig motorosport mérnökként dolgozott, háromszor megnyerte a Le Mans 24 órás versenyét a Porsche-val, majd később kifejlesztett egy autonóm vezetésű autót az Apple számítógépes cég számára.  Hitzinger 2019 óta dolgozik a VW haszongépjárműveknél, ahol ő felelős az autonóm vezetésért és az ID.BUZZ-ért.

Új munkája nehéz, ám mögötte van a világ legnagyobb autóipari vállalatának koncentrált pénzügyi és mérnöki ereje – írja a német portál.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....
2026.08.15
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.15
Bemutatkozott a Ferrari CZ26, a maranellói gyártó Special Projects program keretében készült új,....
2026.08.15
Az elmúlt hétvégén a burgenlandi tartományi közlekedési osztályok célzott közlekedésrendészeti....
2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....