repülés

Az EU módosítja a repülőközlekedés szabályait

2026.02.02.

Az Európai Parlament új szabályokat fogadott el, amelyek jelentősen befolyásolhatják az európai repülést és utasok millióinak utazását. Az intézkedések célja az utasjogok megerősítése, különösen járatkésések, kézipoggyász és kísérővel történő utazás esetén - írja a parameter.sk.

A tervek szerint továbbra is járna pénzügyi kompenzáció azoknak az utasoknak, akiknek járata több mint három órát késik. A kártérítés összege az út hosszától függően 300 és 600 euró között alakulna. Az Európai Unió emellett kötelezné a légitársaságokat arra, hogy előre kitöltött űrlapokat biztosítsanak a kártérítési igények benyújtásához, ezzel is egyszerűsítve az ügyintézést – közölte az EP a hivatalos oldalán.

Az egyik legfontosabb változás az ingyenes kézipoggyász kérdését érinti. Az új szabályok szerint az utasok díjmentesen vihetnének fel a fedélzetre egy személyi és egy kézipoggyászt. Utóbbi maximális mérete a hosszúság, szélesség és magasság összegében legfeljebb 100 centiméter lehet, tömege pedig nem haladhatja meg a hét kilogrammot.

Külön figyelmet kapnának a 14 év alatti gyermekeket, illetve mozgáskorlátozott személyeket kísérő utasok is. A javaslat értelmében számukra nem lehetne külön díjat felszámítani.

A légitársaságok egy része bírálja az új szabályozást, mivel szerintük az növelné a költségeiket, amit végül az utasok fizetnének meg magasabb jegyárak formájában. Az Európai Parlament viszont hangsúlyozza: céljuk a világosabb és kiszámíthatóbb szabályok kialakítása úgy, hogy közben az utasok jogai ne sérüljenek.

A jogszabálytervezet elfogadására 15 évet kellett várni, a végső döntés azonban még az Európai Unió Tanácsának kezében van. Amennyiben a tagállamok nem hagyják jóvá a javaslatot, egyeztetőbizottság dönt majd a törvény végleges formájáról.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.08
Az idei versenyhétvégén szerződést hosszabbított a brazil pályával a sorozat. ..
2026.11.08
Újabb modellel bővül az ukrán hadsereg amúgy is rendkívül sokszínű drónparkja: ezúttal egy kétéltű....
2026.11.08
A gödöllői versenyző hamar összeismerkedett a vb-ről származó, csúcstechnikájú Rally1-es....
2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....