járműértékesítés

Az ezüst nyerte az autók színversenyét 2015-ben

2015.12.29.

Már nem a fekete a legnépszerűbb szín, ha autót választunk. 2015-ben az ezüst vitte el a pálmát. Legalábbis Németországban, ahol a felmérés készült.

A VDA, a Német Autóipai Szövetség a Kraftfahrt-Bundesamts (KBA) szervezettel karöltve évente kiértékeli az új autó eladásokat, s azon belül a színre is kitérnek. 2015-ben az összes új autó 28,7 százaléka az ezüst vagy a szürke lakkozást kapta. Ez 1,5 százalékkal több, mint ahányan 2014-ben volt.

Ez a szín 2015 győztese Németországban.

Második helyre szorult a fekete, amely egy évvel korábban még első helyen állt. Az összes eladott új autó 27,3 százaléka fekete színben pompázott.

A fehér színű autók részaránya az idén 20 százalékos volt. 2006-ban az autók mindössze 2 százaléka volt fehér, ennek a színnek az előre törése tehát számottevő.

Az adatokból egyértelműen kiderül, hogy az ezüst, a fekete és a fehér szín uralja a német piacot, a három együtt az autók háromnegyedén jelenik meg, a többi szín a futattak kategóriájában maradt.

A piros és a zöld egykoron nagyon divatos autószínnek számított, 1991-ben például a Németországban eladott autók harminc százaléka piros volt. 2015-ben ez 6,1 százalékra zsugorodott.

A most vezető színnek számító ezüst korábban egyáltalán nem volt népszerű. 1995-ben például csak a vásárlók 12,1 százaléka döntött az ezüst mellett.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....