Forma 1

Az FIA nem foglalkozik a füstölgő Ferrarikkal

2018.04.21.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nem indít vizsgálatot a Ferrari „füstölgő” erőforrásának ügyében – jelentette ki a Forma–1 versenyigazgatója, Charlie Whiting, aki biztosra veszi, a vörösök idővel megoldják a problémát.

A téli tesztek alatt még mindenki rácsodálkozott, mára viszont megszokottá vált az, hogy a Ferrari, valamint a két partnercsapat, azaz a Haas és a Sauber autóinak beindítását követően sűrű füstfelhőbe borulnak a garázsok. A jelenséggel természetesen a riválisok is foglalkoztak már, sőt a nagy rivális, vagyis a Mercedes még azt is elhintette, az FIA-nak is vetni kéne rá egy pillantást…

- Akárhányszor beindítják a motorjaikat, mi ott fuldoklunk a garázsainkban – jegyezte meg kissé gúnyosan a németek tanácsadója, Niki Lauda, amikor az Auto Motor und Sport a füstölgő Ferrari-motorokról kérdezte. „Az FIA-nak ki kellene vizsgálnia ezt az ügyet” – tette hozzá.

A nem megszokott látvány egyébként a 2018-as szabálymódosítások hozadéka, az idei évtől kezdődően ugyanis az olajnak már kifelé kell szellőznie, mert nem lehet visszairányítani a motorhoz, bízva abban, hogy a csapat ezzel plusz lóerőket nyer. Az istállók tehát az autók hátulján elhelyezett nyílások segítségével szabadulnak meg az olajpárától. Mivel a legtöbbször a Ferrari-motorok „füstölnek”, valószínűleg ők több olajat égetnek el, mint a riválisok.

Ezzel azonban semmilyen előírást sem sértenek meg, és az olajégetéssel kapcsolatos limitet sem lépik át. Ezt az FIA alkalmazásában álló F1-es versenyigazgató, Charlie Whiting is megerősítette már, aki nemrég ismét jelezte, a szövetség nem fog lépést tenni a Ferrari ügyében. - Biztosra veszem, hogy találnak majd megoldást erre a füstre – jegyezte meg a szakember.

Noha ez is az olajjal kapcsolatos, a Ferrari motorok esetében tapasztalt jelenségnek nincs köze az olajégetéses előírásokhoz (a vörösök esetében ugyanis már használt olajról van szó), melyek 2018 előtt szintén szigorodtak, egyes istállók ugyanis különböző teljesítményjavító vegyületeket juttattak az üzemanyagba az olaj segítségével. Éppen ezért az FIA 2018-tól részletesen meghatározza, milyen olaj használata engedélyezett a motorokban.

Forrás: m4sport.hu

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.10
Ha 25-30 év teljes kihagyás után egy nyugdíjas autós újságíró könnyen ráérez egy két és fél mázsás....
2026.08.10
Három autóipari óriás egyesíti erőit a hidrogénhajtás fejlesztésében: a Toyota egyenrangú....
2026.08.10
Miközben a nagy múltú német autógyártók tömegesen bocsátják el az alkalmazottjaikat, a BYD masszív....
2026.08.10
A Soproni Rendőrkapitányság munkatársai július 31-én a Lőver Uszoda strandján, augusztus 6-án pedig....
2026.08.10
Az Audi Forum Neckarsulm látványos koncepcióautók és formatervezési tanulmányok válogatását mutatja....
2026.08.10
Az alacsony vízállás miatt már ezen a héten leállhat az áruszállítás a Rajna egyik kulcsfontosságú....
2026.08.10
Új lendület a kihívásokkal teli időkben: a BMW AG felügyelő bizottsága Dorothea von Boxberget....
2026.08.10
Indulhatnak a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv uniós projektjei, miután megjelent az ezzel....
2026.08.10
Magyarország területén 2026. augusztus 8-án 0 órától 2026. augusztus 9-én 24 óráig a rendőrök 88 ....
2026.08.10
A VW-csoport európai célkitűzéseivel összhangban a Seat erősíti a helyi és regionális beszerzést,....