MKIF

Az idén 3,6 millió négyzetméteren újult meg a burkolat a gyorsforgalmi utakon

2023.12.19.

Mintegy 3,6 millió négyzetméteren újult meg az idén a hazai gyorsforgalmi úthálózat kilenc gyorsforgalmi úton - közölte kedden az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az MTI-vel.

Fotó: MKIF

Ez nagyjából a társaság kezelésében lévő 1237 kilométer gyorsforgalmi úthálózat 19 százaléka. Az elvégzett burkolatcsere háromnegyede az M7, M3, M1 autópályákon történt, összesen 2,8 millió négyzetméter burkolat újult meg a legforgalmasabb útszakaszokon.

Nemcsak a felső kopó-, de ahol szükséges volt, ott a kötő- és alapréteget is cserélték, sőt bizonyos helyeken a mélyebb szerkezeti részeket is javították – közölték.

A nyolc hónapig tartó munkák során félmillió tonna aszfaltot használtak fel. A közlemény szerint az év során megújult 106 híd és felüljáró, 140 pihenőben építették ki a szelektív hulladékgyűjtés rendszerét, elindították a pihenőépületek és környezetük megújítását és nyolcvanhat helyen közel félezer facsemetét ültettek.

Szimicsku László, a társaság kommunikációs igazgatója az MTI kérdésére elmondta, hogy 2024-ben az ideihez hasonló nagyságrendben újulnak meg az MKIF Zrt. kezelésében lévő hazai autóutak, autópályák.

Az általuk szintrehozásnak nevezett felújítás 2025-ig 538 kilométer autópályát, gyorsforgalmi utat érint, a teljes állomány mintegy 43 százalékát.

Az MKIF Zrt. 2022 szeptemberében vette át 1237 kilométer magyarországi gyorsforgalmi út üzemeltetését, fenntartását, fejlesztését - emlékeztetett a társaság.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....