fuvarozás

Az intermodális áruszállítás lehet a megoldás a fuvarozók számára

2021.04.07.

Szerény mértékben, 1,7 százalékkal nőtt a hazai intermodális áruforgalom tavaly, de ahhoz, hogy Magyarország teljesíteni tudja a vállalt klímacélokat, évi 50-100 ezer kamionnyi forgalmat kellene közútról az intermodális fuvarozás felé terelni - áll a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) legfrissebb elemzésében.

Az MTI-hez szerdán eljuttatott összefoglaló szerint a koronavírus-világjárvány jelentősen átrendezte tavaly az áruforgalmi térképet: miközben a vízi fuvarozás volumene és a vasúti fuvarozás tonnakilométer-teljesítménye nőtt, a közúti áruforgalom minden mutató tekintetében visszaesett.

A hazai közúti áruforgalom volumene 7,2 százalékkal, árutonna-kilométer teljesítménye 12,8 százalékkal csökkent tavaly 2019-hez képest. A nemzetközi forgalomban a volumen 12,8 százalékkal, a teljesítmény 17,8 százalékkal esett vissza. Ezt nemzetközi viszonylatban főként a világjárvány miatti határzárak okozták, valamint a gépkocsivezetők hiánya, míg belföldön a gyárak leállása játszott közre a csökkenésben.

A nemzetközi közúti forgalom egy része vasútra és vízi útra került át, mintegy 1,1 millió tonna áru vasútra, 0,4 millió tonna vízi fuvarozásra.

Az MLSZKSZ hangsúlyozta, hogy a közúti fuvarozó vállalatoknak új megoldásokat kell keresniük versenyképességük megőrzéséhez, amelyre megoldást nyújthat az intermodális fuvarozás fejlesztése. A szövetség hozzátette, hogy a járvány miatt jelentősen megnőtt az igény az intermodális fuvarozás iránt, és a jövőben várhatóan még dinamikusabban emelkedik ennek a fuvarozási módnak a részaránya, amelyet az Európai Unió is előnyben részesít.

Ez a fuvarozási mód megoldást nyújt a nemzetközi közúti fuvarozás egyik nagy problémájára, az egyre súlyosbodó gépjárművezető-hiányra, mert minimális személyzetet igényel még nagy mennyiségű áru továbbítása esetén is. Nem érintik a közúti közlekedés problémái, a dugók, a határátkelés, emellett jól szervezhető, és 24 óra alatt akár 1200 kilométert is meg tud tenni a vasútra rakott áru. A vízi fuvarozás esetében ez 5-7 nap.

Költségeket is lehet vele csökkenteni, mert egyre versenyképesebbek a vasúti fuvardíjak, másrészt az intermodális fuvarozás közvetlen költségcsökkenést jelent a közúti flottát üzemeltetők számára.

A szövetség biztatónak látja, hogy több fontos fejlesztés elindult, és az intermodális fuvarozás terjedését segítő kormányzati döntések születtek.

Mint írják, előrehaladott állapotban van a fényeslitkei East-West Gate intermodális kombiterminál építése, valamint hamarosan elkezdődik a zalaegerszegi kombiterminál fejlesztése is. Az új kombiterminálokat már eleve úgy tervezik, hogy azok a közúti pótkocsikat - még a nem daruzhatóakat is - vasútra tudják tenni.

Fontos lépésnek tartják azt is, hogy a kormány újból napirendre tűzte az MLSZKSZ által több ízben szorgalmazott V0 budapesti vasúti körgyűrű projektjét, és döntött az országos vasúti áruforgalmi felmérés és fejlesztési koncepció kidolgozásáról.

Az MLSZKSZ időszerűnek tartja a kormány határozatát, amely lehetővé teszi a koncepció részletes kidolgozását és a korábbról elmaradt vasúti árufuvarozási infrastrukturális szolgáltatások fejlesztését - áll a szervezet közleményében.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....