Lexus

Az LC a Lexus márka leggyorsabb szériamodellje!

2017.09.09.

Lám, mit tesz egy új padlólemez és egy új hajtáslánc: a Lexus LC gyorsabb, mint minden eddigi, nagy szériában készített márkatársa, beleértve az F Sport szériákat is.

Az észak-amerikai Car and Driver a világ egyik legbefolyásosabb autós szakfolyóirata. 1955 óta adják ki folyamatosan; ez idő alatt komoly rajongótábort szerzett magának nyers őszinteségével és persze megkérdőjelezhetetlen szakmai hitelességével. Az évente 1,2 millió példányban kiadott lap az interneten is olvasható; többek között itt jelennek meg az olyan monstre videotesztjeik is, mint a Lightning Lap, azaz villámkör, amelynek keretében mindig ugyanazon a versenypályán teszik próbára az év legsportosabb újdonságait.

Az idén 11. alkalommal megrendezett Lightning Lap keretében a Lexus LC is megfutotta a maga körét, és a szervezők meglepő dolgokat tapasztaltak. Miközben a modell hangsúlyozottan és bevallottan kényelmes túrakupénak készült, szinte mellékesen érezhetően gyorsabb volt, mint az összes Lexus, amelyet eddig próbára tettek – egyetlen kivétellel, természetesen. A korlátozott számban gyártott, méregdrága egzotikum, a szupersportkocsik ligájában versenyző LFA nem egészen tíz másodperccel volt gyorsabb nála a 6,6 kilométeres, technikás pályán (a Virginia International Raceway a kiegészítő aszfaltszakaszoknak köszönhetően hatféle konfigurációban, 1,77–6,76 kilométeres hosszon versenyezhető).

A teszten két dologra derült fény: az egyik, hogy kiélezett körülmények között milyen sokat számít a helyes abroncsválasztás (a két gyári szerelésű abroncs közül a Michelin Pilot Super Sport több mint két másodperccel gyorsabb volt, mint a Bridgestone Potenza S001 RFT). A másik pedig, hogy az LS luxuslimuzinnal közös padlólemez és hajtáslánc a komfortos hangolás ellenére sokkal nagyobb dinamikai tartalékokkal rendelkezik, mint a korábban alkalmazott, csúcsra járatott technológiák. 

Ezek után már csak abban bízhatunk, hogy a Lexus enged a nagyközönség nyomásának, és előbb vagy utóbb kifejleszti és piacra bocsátja az LC sportváltozatát, az F-sorozatot.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....