Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Az MKIF 1237 kilométer gyorsforgalmi út üzemeltetését veszi át a Magyar Közúttól

2022.09.01.

A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szeptember elsején 1237 kilométer meglévő gyorsforgalmi út üzemeltetését és fenntartását veszi át a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-től  - közölte az MKFI csütörtökön az MTI-vel.

A társaság a koncessziót a magyar állam által kiírt nyílt uniós pályázaton nyerte el, ennek értelmében az MKIF Zrt. üzemeltetésébe kerülnek az M1-es és az M7-es autópálya M0 és az országhatár közötti szakaszai, az M15, M25, M3, M4, M30, M35, M44, M70, M85 és M86 teljes területe, az M8-as autópálya Kisapostag és Apostag közötti szakasza.

A tájékoztatás szerint a magyar állammal kötött szerződésben az MKIF Zrt. vállalta, hogy a következő 11 évben fejlesztéseket hajt végre, 538 kilométeren felújítja a meglévő útpályát, megépít további 272 kilométer új gyorsforgalmi utat, 273 kilométeren pedig új sávokkal bővíti a már megépült hálózatot.

A koncessziós szerződés értelmében az MKIF Zrt.-hez kerül 161 kilométer olyan gyorsforgalmi út is, amelynek kivitelezését még a magyar állam végzi. Az új szakaszok megépítése után a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. összesen 1670 kilométer gyorsforgalmi út fenntartásáért és üzemeltetéséért felel.

Felidézték, hogy a koncesszió időtartama 35 év, amelynek végén, 2057-ben egy teljesen felújított és garanciával ellátott úthálózat kerül vissza a magyar államhoz. A koncesszióban érintett szakaszok mindvégig állami tulajdonban maradnak. Az üzemeltetésért, a fenntartásért és a fejlesztésért a magyar állam kilométer alapú, úgynevezett rendelkezésre állási díjat fizet az MKIF Zrt. részére.

Kifejtették, szeptember elsején jogfolytonosan mintegy 900 szakember is átkerül a Magyar Közút állományából a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. üzemeltető cégéhez, ahol továbbra is a gyorsforgalmi utak mellett működő autópálya mérnökségeken teljesítenek szolgálatot. Emellett szeptember elsejétől 18 mérnökség épülete, eszközei, járművei is a koncessziós társasághoz kerülnek. Ezeket független könyvvizsgáló által meghatározott értéken vásárolta meg a magyar államtól az MKIF Zrt.

A gyorsforgalmi utak használóinak az átállás semmilyen változással nem jár, az úthasználati díjat továbbra is a magyar állam határozza meg, és szedi be a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. segítségével.

A Magyar Közút "Nem búcsúzunk, csak elköszönünk" címmel rövid videóval tisztelgett a munkájukat az új állomáshelyen folytató kollégák. - Útjaink most elválnak, külön folytatjuk, de ezt követően is egy célért, a közlekedőkért dolgozunk. Köszönjük az eddigi munkátokat, kitartásotokat, örökre a közutas család részei maradtok! - írták.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....
2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....