Oroszország

Az orosz autópiac 24 százalékkal zsugorodhat az idén

2015.04.19.

Már az orosz kormányzat is elismerte, hogy idén jelentősen visszaesik az orosz autópiac, a zsugorodás várt mértéke közel áll független szakértők véleményéhez.

Az orosz ipari minisztérium illetékese azt mondta, hogy idén legalább 24 százalékkal 1,98 millióra csökken az új autók eladása. Szerinte ez az adat "derűlátó" forgatókönyvre épül, figyelembe veszi a minisztérium piacélénkítő intézkedéseit.

A több mint hatszáz, Oroszországban tevékenykedő európai vállalatot tömörítő Association of European Businesses (AEB) üzleti érdekképviseleti szervezet 25 százalékos, a PricewaterhouseCoopers (PwC) pénzügyi tanácsadó cég 25-35 százalékos járműeladás-csökkenést valószínűsít az idei évre.

Márciusban 139 850 személygépkocsit és kis-haszongépjárművet értékesítettek az országban, ami 42,5 százalékkal kevesebb tavaly márciushoz képest. Februárban 37,9 százalék, januárban 24,4 százalék csökkenést regisztráltak.

Több év erős növekedés után az autóeladások tavaly jelentősen csökkentek, ahogy az orosz gazdaság gyengülni kezdett az olajárak zuhanásának és a nyugati szankciók bevezetésének következményeként. A rubel árfolyama meredeken esett, ami a fogyasztókat arra kényszerítette, hogy halasszák el a nagy értékű termékek megvásárlását.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.04
Az autóversenyzők sem próféták saját hazájukban, több magyar pilóta külföldön lett sikeres. ..
2026.07.04
A világbajnoki összetettben élen álló Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a....
2026.07.04
Nálunk miért nincs ekkora szabadság?   ..
2026.07.04
A Citigo elektromos lecserélése még éveket kell várni, ezért az indiai piacon forgalmazott Kylaq....
2026.07.04
Összesen két hétig, mintegy ezerötszáz kilométeren át volt a társam az Év Magyar Autója versenyben....
2026.07.04
Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal....
2026.07.04
A Mercedes világbajnoki pontversenyt vezető olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj....
2026.07.04
A 12Cilindri Manuale különleges, mechanikai kapcsolat nélküli, „by wire” váltókart és kuplungpedált....
2026.07.04
Ennyi őrültséget és balesetet ritkán látni egy hónap alatt. ..
2026.07.04
2026 első félévének eredményei azt mutatják, hogy a márka nemcsak megőrizte, hanem tovább....