magyar-osztrák határ

Az osztrák TV szerint fals információk jelentek meg nálunk a beutazási szabályokról

2021.03.12.

Ellentétben a kedden, Magyarországon bejelentett információkkal, az Ausztriába történő beutazást érintő szabályokban nincs változás. Németország sorolta be a magas fertőzöttségi országok közé Magyarországot, ami azonban nem hozott változást az osztrák, február 14. óta érvényben lévő, határátlépési előírások tekintetében - írja az orf.at, az osztrák televízió és rádió honlapja.     

Fotó: autoszektor.hu - archív

A jelenleg hatályos rendelkezések szerint, általános szabály, amennyiben valaki belépne Ausztria területére (EU és EWR országokból – Anglia már nem tartozik ide), annak egyrészt regisztrálni kell magát ITT, másrészt továbbra is negatív PCR teszttel kell rendelkeznie, amely 72 óránál nem régebbi, vagy antigénteszttel, amely 48 óránál nem régebbi – amelyek német vagy angol nyelven vannak kiállítva, de elfogadják annak hiteles fordítását is. Ezt követően 10 nap karantén veszi kezdetét azokra vonatkozóan, akik biztonsági kockázatot jelentő térségből érkeznek.Ezek jelenleg Európa összes országát magukban foglalják. Teszt és karanténkötelezettség nélkül lehet beutazni az alábbi országokból: Ausztrália, Dél-Korea, Izland, Norvégia, Szingapúr, Új-Zéland, Vatikán. A karatén alól 5 nap után lehet felmentést kapni, saját költségre elvégeztetett PCR- vagy antigén-teszteredmény birtokában. A mintaadás idejére elhagyható a karantén.

A rendszeres ingázóknak – akik legalább havonta egyszer, munkavállalás, valamint család-, élettárs- vagy iskolalátogatás céljából érkeznek, negatív PCR vagy antigénteszt szükséges, amely 7 napnál nem régebbi. A hét napot úgy számolják, hogy az a teszt készítésének időpontjával kezdődik és pontosan hét nap múlva jár le. Minden ingázónak kötelező regisztrálnia. Nekik azonban nem kell minden beutazás előtt regisztrálniuk, csak ha a korábbi adatokban változás áll be. Ennek alapján hetente egyszer, amint meg van az új teszteredmény, újra kell regisztrálniuk.

Regisztráció és negatív teszt kell minden beutazónak. Ha valakinek nincs érvényes tesztje, annak azt a beutazást követően legkésőbb 24 órán belül pótolnia kell. Emellett érvényes a 10 napos karantén, amely legkorábban 5 nap után váltható ki egy újabb, negatív teszttel. Ugyanúgy regisztráció illetve negatív teszt megléte kell azoknak is, akik munkájuk miatt utaznak be az országba – de nem tartoznak az ingázók körébe, ha orvosi ok miatt beutazó beteget kísérnek, hatósági, vagy bírósági idézésre érkeznek, azonban az ő esetükben a 10 napos karantén egy itt elvégzett teszttel azonnal kiváltható. Továbbra is érvényes, hogy aki gazdasági tevékenység, munkavégzés miatt utazik Ausztriába, az megszállhat hotelekben is, tehát a karantén helyszíne lehet a szállás. A beutazási regisztrációt (Pre-Travel-Clearancy Pendler) a tervezett utazást megelőzően legfeljebb 72 órával lehet kitölteni.

A regisztráció érvényessége abban az esetben, ha valaki hetente legalább egyszer utazik be Ausztriába – hét nap. Tehát ha valaki ingázó, annak egyszer egy héten kell ezt megtennie. Aki ennél ritkábban utazik, abban az esetben a beutazás előtt kell kitöltenie az online formanyomtatványt - írja az osztrák közszolgálati rádió és televízió honlapja.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....